Létrehozva: 2020.01.31.

Elképesztő rendőri akció Budafokon, így sem láttunk még bűnözőt menekülni

A rendőrség szervezett akció során fogott el hat embert, a csoport irányítója mezítláb próbált meg elmenekülni.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály debreceni osztályának munkatársai még 2019 nyarán szereztek tudomást arról, hogy egy budapesti fiatalember alkalmanként kábítószert vásárol, amit aztán továbbértékesít. A KR NNI nyomozói feltérképezték a férfi kapcsolatrendszerét és nem csak a dílerét sikerült beazonosítaniuk, hanem azt a kereskedőt is, aki neki adta el a drogot. A rendőrök megállapították, hogy a férfiak a marihuánát, amfetamint és kokaint szervezetten terjesztik. A felderítő munka során a rendőrök látókörébe került további három drogkereskedő is.

Fotó: Police.hu

A KR NNI nyomozói a banda elfogására kedd hajnalra összehangolt bűnügyi akciót szerveztek, amelyben a KR Bevetést Támogató Osztály (BTO) munkatársai segítették őket. A rendőrök hat helyszínen csaptak le és mind a hat férfit elfogták. A bűnözői csoport irányítója a rendőrök elől egy kartondobozzal a hóna alatt, mezítláb megpróbált elmenekülni, ám a készenlétiek még a budafoki ház kertjében utolérték. A dobozból 133 gramm kokain, 705 gramm amfetamin, valamint összesen 1 051 gramm marihuána került elő. A hat elfogott férfi otthonában kutatásokat tartottak a rendőrök, amelyek alkalmával további kábítószert, digitális mérlegeket, nagy mennyiségű készpénzt, mobiltelefonokat, valamint további bizonyítékokat foglaltak le.

A KR NNI debreceni nyomozói a férfiakat bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem miatt hallgatták ki gyanúsítottként, majd őrizetbe vették őket és letartóztatásukat kérték, amelyet a bíróság csütörtökön elrendelt – írja a police.hu

origo.hu

Sztárok Macron és a kínai elnök díszvacsoráján Párizsban

origo.hu

Az utolsó órában vagyunk: a franciák már Ukrajnában vannak

borsonline.hu

Megmutatta az első felvételt a babáról: máris bővül Demcsák Zsuzsáék családja

magyarnemzet.hu

A PSG edzője váratlan lépésre szánta el magát a BL-ből való kiesés után

ripost.hu

A kutatók is elsápadtak attól, ami a tenger mélyén fogadta őket

magyarnemzet.hu

Itt a világháború, EU-ország katonái mennek Ukrajnába

origo.hu

Keservesen nehéz időszakáról, terápiákról beszélt Király Viktor

mindmegette.hu

Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

magyarnemzet.hu

Fővárosi számlagyárügy: itt van minden, amit a Lánchíd túlárazásáról tudni érdemes

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Kiürítették a vásárlókkal teli Tescót, nagy baj történt a pénztáraknál

NÍNÓ

Most jött: robbanás történt, többen meghaltak

NÍNÓ

Most jött: akkora baleset történt, az egész autópályát lezárták Budapest felé

NÍNÓ

Most érkezett: utasokkal teli villamos és busz balesetezett Budapesten - helyszíni fotók

NÍNÓ

„Maradj ébren!” – kérlelte kétségbeesetten ikertestvére a magyar fiút, de örökre elaludt

NÍNÓ

Most jött: busz balesetezett Magyarországon, nagy a baj

NÍNÓ

„A mi kis forgószelünk volt” – Át akart kelni az úton a 12 éves fiú, nem élte túl

NÍNÓ

Most jött: megtörtént a baj a vasúti átjáróban, nem járnak a vonatok