Létrehozva: 2021.07.04.

Viszlát, maszk! Megszólalt az eladó: Végre nem kell vitáznom

A maszkviselési kötelezettség szombati szinte teljes feloldása érezhetően feszültségoldó hatással bírt. Eggyel kevesebb ok, hogy egymás torkának essünk a melegben.

Azzal, hogy szombatra elértük az 5,5 millió beoltottat, egy régen vágyott enyhítés lépett életbe a maszkviselés tekintetében, vagyis szinte sehol sem kötelező már hordani a kellemetlen, de kétségtelenül hasznos kis kiegészítőt. Ezzel együtt pedig mázsás teher hullott le nem csak az utca emberéről, de a boltok és üzletek eladóiról is.

Fotó: Pexels.com

Ők ugyanis végre foglalkozhatnak azzal, amiért a bérüket kapják, azaz kiszolgálhatják a vevőket és nem kell amolyan harcos amazonként, vagy katonatisztként viselkedniük a renitens vásárlókkal szemben, akik különféle kifogásokkal igyekeztek megmagyarázni, miért nincs náluk a kötelező védőeszköz. A Ripost-nak most egy külvárosi dohánybolti eladó mesélte el, milyen volt az első nyugodt napja másfél évnyi harc után.

„Amióta kötelezővé tették a maszkviselést és életbe léptették a vásárlók létszámának korlátozását, egy személyben voltam eladó, biztonsági őr, smasszer és végrehajtó. És hát szereztem néhány ellenséget a környéken, hiszen az üzlet érdekében is be kellett tartatnom a szabályokat, ami sok embernek nem tetszett”- kezdte a fiatal lány, aki már szombaton nyitáskor leszedegette az üzlet ajtaját csúfító figyelemfelkeltő tacepaókat.

„Nem volt annyi hely az ajtón és a bolt falán, ami elég lett volna ahhoz, hogy minden kifogásra már jó előre reagáljak, hiszen találékony nép a magyar és ezernyi ötlettel próbálkoztak a vevőink, amikor be-beléptek maszk nélkül. Az elején még jókat derültem a dumákon, de hamar váltak kellemetlenné ezek a szituációk, sőt egyre gyakrabban emlegették édesanyámat nem illő kontextusban”- mondta az eladó, aki remekül érezte magát az első „hagyományos” munkanapján.

Képünk illusztráció Fotó: MTI

„Ma végre egész nap kaptam levegőt és egyetlen vevő sem veszett össze velem a maszk miatt. És el sem fáradtam két óra alatt, sőt a tizenkét órás műszak is pikk-pakk elrepült. Jó volt végre mosolygós arcokat látni, de még a kedvetlen vevőknek is örültem, mert legalább felismertem a hangulatukat”- nevetett a dohányboltos, aki persze nem csodálkozik el, ha egy-egy vevő még most is maszkban lép be az üzletbe.

Enyhítés ide vagy oda, még ma is sok vevő lépett be maszkban, vagy éppen fordult ki a boltból, ha volt bent más is. Volt, akinek szóltam, hogy nyugodtan vegye le, de sokan válaszolták azt, hogy inkább marad rajtuk, mert még tartanak a vírustól. Néhányan pedig a homlokukra csaptak és azonnal lekapták a reflexszerűen felvett, kellemetlen kiegészítőt”- számolt be lapunknak az enyhítést követő első napjáról az eladó.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nem hitt a szemének a turista, amikor kinézett a szállodai szobája ablakán, több követője hisztériás rohamot kapott

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

Házasság első látásra: egyetlen páros döntött az együtt maradás mellett

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

ripost.hu

Döbbenet: Netes koldusnak állt az RTL Klub sztárja

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

travelo.hu

Visszanyerte szabadságát a meglőtt gólya

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK

Komoly az esélye a benzinárstop bevezetésének

POLITIK

Mexikói filmsztár a CPAC Hungary egyik vendége

POLITIK

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött az uniós elitnek: menniük kell!

POLITIK

Menczer Tamás: A valaha volt legerőteljesebb EP-kampányt kezdtük el

POLITIK

Újabb fegyvergyárakat építenek az oroszok

POLITIK

Ukrán drónok felgyújtottak egy orosz üzemanyag bázist

POLITIK

Tisztességtelen és jogszerűtlen amit Magyar Péter elkövetett