Létrehozva: 2021.07.02.

Nem hiszed el, ezeken az itthoni helyeken továbbra is kötelező marad a maszkviselés

Talán még ma, de legkésőbb szombaton eldobhatjuk a maszkot, igaz, nem mindenhol. Ezeken a helyeken ugyanis még egy ideig nem szabadulunk meg tőle.

Sokan nagyon boldogok, hogy hamarosan megszabadulhatunk a maszktól. Ehhez csupán az kell, hogy elérjük az 5,5 millió beoltottat. Ez talán már ma, de legkésőbb szombaton sikerülhet.

Fotó: Ripost

Így egyebek mellett nem lesz kötelező a maszk az üzletekben, sőt a tömegközlekedési eszközökön sem. Persze bárki dönthet úgy, hogy ő a továbbiakban is viseli még azt az egészsége védelmében.

Ám továbbra is lesznek olyan helyzetek, amikor tetszik, vagy sem, viselni kell a maszkot.

Ha rokonainkat, szeretteinket látogatjuk meg a kórházakban, ott ezentúl is kötelesek vagyunk maszkot viselni. A kórházakban és egészségügyi intézményekben dolgozóknak egyelőre marad a kötelező maszkhasználat, valamint az orvosi rendelőkben és azok várótermeiben tartózkodó betegek számára is.

Fotó: MTI

Az idősotthonokban, átmeneti családotthonokban és minden más szociális intézmény területén is fenntartják a maszkviselési szabályokat mind a dolgozók és mind a látogatók számára, így ott is kötelező marad a maszkviselés.

Amint elérjük az 5,5 millió beoltottat , amit a kormány péntek délutánra vagy estére jósol, mindenhol máshol megszabadulhatunk a kötelező maszkviseléstől.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

life.hu

Tojásfestés akkor és most– hagyományos és modern technikák

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

magyarnemzet.hu

„A City legyőzi az Arsenalt, de bajnok egyik csapat sem lesz”

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

Ti melyik oldalatokon aludtok? Komoly veszélyeket rejt a legnépszerűbb póz

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Baleset érte az Ázsia Expressz stábját a Fülöp-szigeteken

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban

INSIDER

Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast