RETRO RÁDIÓ

Kurz: Aki betartja az óvintézkedéseket, életet menthet

KURZ, Sebastian
RIPOST
Szerző
RIPOST
Létrehozva2020. 03. 20. 14:45

Eredményesek a koronavírus terjedésének megfékezésére irányuló óvintézkedések Ausztriában, de továbbra is ki kell tartani – közölte Sebastian Kurz kancellár.

„Aki betartja az óvintézkedéseket, életet menthet” – szögezte le Kurz. Hozzátette: a közvetlen emberi kapcsolatok minimalizálásával csökkenteni lehet a koronavírus-fertőzés terjedését.

A kormányfő azt mondta, hogy a jelenlegi helyzet mindenki számára hatalmas kihívást jelent, szakértők azonban megerősítették, hogy az óvintézkedések hatásosak. Hangsúlyozta: éppen ezért a jelenleg érvényben lévő rendelkezések időtartamát április 13-ig, húsvét hétfőig meghosszabbítják.

A kancellár beszámolt arról, hogy az iskolákat a tanulók kevesebb mint öt százaléka látogatja, és a tömegközlekedési eszközöket is a korábbinál jóval kevesebben használják.

Rudi Anschober egészségügyi miniszter pénteken bejelentette, hogy a korábbihoz képest csökkent a koronavírus-fertőzés terjedésének mértéke; két hete még naponta negyven százalékkal nőtt a betegek száma, jelenleg pedig naponta húsz százalékkal több beteget diagnosztizálnak. Ez csak az első lépés, a betegek számának további csökkentésére van szükség; a számok mégis azt mutatják, hogy jó irányba haladunk – szögezte le.

Karl Nehammer belügyminiszter arról tájékoztatott, hogy a legtöbben betartják az óvintézkedéseket; az emberek öt százaléka azonban nincs tisztában azok fontosságával. Hozzátette: a rendőrség eddig összesen 1200 esetben intézkedett. Kifejtette: ha valaki nem tartja be az egyméteres távolságot, akár 3600 euró bírságot is fizethet, azokat a vendéglátó-ipari egységeket pedig, amelyek a tilalom ellenére kinyitnak, akár harmincezer euró bírsággal is sújthatják. A belügyminiszter bejelentette, hogy a szövetségi hadsereg 2200 katonát biztosít a rend felügyelésére, ők egyebek között a nagykövetségeknél teljesítenek majd szolgálatot.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.