KÜLFÖLD

Új világ köszöntött be a nyilvános vécékben

A koronavírus-járvány miatt komoly változásokat vezettek be a közösségi illemhelyeken, hogy elkerülhető legyen a fertőzés.
  • Szerző: Ripost

A közösségi távolságtartásra nemcsak tömegközlekedés közben, bevásárláskor és a munkahelyeken kell figyelnünk, hanem a nyilvános vécékben is.

Fotó: Getty Images

A világ több országában a reptereken, a plázákban, az éttermekben és az irodákban már átalakították a mosdókat. A változások leginkább a férfi illemhelyeket érinti, hiszen ott a piszoárok túl közel voltak egymáshoz, így legalább minden másodikat ki kellett iktatni.

Fotó: Getty Images

De maximalizálva van, hogy egyszerre hányan lehetnek a mosdókban, és kötelező a használat előtti, illetve utáni kézmosás is. Van, ahol modern, önfertőtlenítő vécécsészéket is felszereltek.

Fotó: Getty Images

Egyes országokban pedig azt tervezik, hogy koedukáltak lesznek az illemhelyek, ugyanis a fertőzés elleni védekezésben megszűnő piszoárok helyett fülkéket létesítenek, és így már szükségtelen a nők és férfiak elkülönítése.

És ezeket olvastad már?