Létrehozva: 2020.05.28.

Új migránsáradattól tart Görögország, több száz katonát vezényeltek a határhoz!

A görög kormány szerint azonnal megnő majd a migrációs nyomás a török-görög határon, ha véget érnek a koronavírus-járvány miatt hozott korlátozó intézkedések.

A görög belügyminisztérium utasítására újabb 400 különleges rendőrt és katonát vezényeltek a görög-török határ északi részéhez szerdán – írja Greek City Times angol nyelvű görög hírportál.

A döntést azzal indokolta a görög kormány, hogy a hét elején Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter egy televíziós interjúban kijelentette: „a koronavírus-járvány miatt hozott kijárási korlátozások megszűnése után újra visszatérnek a migránsok a török-görög határhoz, ugyanis a többségük nem tett le arról, hogy Nyugat-Európába jusson.”

A görög védelmi minisztérium tájékoztatása szerint a mozgósított katonák azt feladatot kapták, hogy 28-30 kilométer hosszan szögesdrótot és ideiglenes kerítést húzzanak fel a határ nehezen védhető szakaszain. Emellett hőkamerákat és mozgásérzékelő rendszereket is telepítenek oda, ahol ezt a környezeti adottságok megkívánják. Ha pedig a munkálatok nem haladnak az ütemterv szerint, akkor egy újabb 400 főt számláló katonai különítményt vezényelhetnek a helyszínre.

Pár apró betörési kísérlettől eltekintve a görög-török határon látszólagos nyugalom volt az elmúlt hónapokban. A görög kormány arra használta ezt az időszakot, hogy különböző fizikai akadályok építésével és katonák állandó állomásoztatásával megerősítsék a határőrizetet. Eddig több kilométer hosszan húztak fel szögesdrótot, sőt egy páncélozott katonai járművek tárolására alkalmas állomást is létesítettek a térségben. A különleges készültséggel deklaráltan az a célja Görögországnak, hogy megakadályozzák az év elején tapasztalt migránsrohamokat a görög-török határ északi részén.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

vg.hu

Vaskupola Magyarországon: végre megérkeztek az izraeli csúcsradarok – fotók

ripost.hu

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár

vg.hu

A Richter bevétele 10 százalékát fordítja kutatás-fejlesztésre, meg is van az eredménye

origo.hu

Levetkőzött Ördög Nóra - videó

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Mérleg telihold: ez a 3 csillagjegy most tiszta lappal indulhat

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

„Az életünk örökre megváltozott, amikor az egészséges gyermekünk megbotlott. Rettegtem, hogy meg fog halni”

KÜLFÖLD

Fitt volt és egészséges: az esküvője előtt hunyt el a fejfájástól szenvedő fiatal

KÜLFÖLD

Utcán estek egymásnak az aradi diákok: mentő sietett a helyszínre

KÜLFÖLD

Hihetetlen módon jelzett az agydaganatos édesanya szervezete