Létrehozva: 2020.05.24.

Török külügyminiszter: a migránsok újra megrohamozzák a görög határt, ha vége a járványnak

Több görög kormánytag is burkolt fenyegetésként értékelte a tárcavezető politikus hétvégén tett kijelentését.

Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter szerint a görög-török határon újra meg fognak jelenni a Nyugat-Európába igyekvő illegális bevádolók, amint vége a koronavírus-járvány miatt hozott korlátozó intézkedéseknek - írja a görög sajtó.

„Számtalan menedékkérő él a török befogadóközpontokban, akik az elmúlt időszakban rendszeresen elmentek a török-görög határhoz, hogy folytathassák útjukat Európába. A járvány miatt azonban megszűnt ez jelenség. Ezt nem úgy mondom, mint egy fenyegetés, de ha egyszer vége van a pándémiának, a menekültek újra el akarják hagyni az országunkat és odamennek majd a határhoz” – fogalmazott Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter egy televíziós interjúban a hétvégén.

A török kormánytagok részéről nem ez az első ilyen típusú nyilatkozat. Nemrég Süleyman Soylu török belügyminiszter azt mondta egy újságírói kérdésre, hogy az Európai Unió és Törökország közötti vámmegállapodást naprakésszé kell tenni, illetve az EU-ba utazó törökök vízumkötelezettségén is lazítani kellene, különben lehetséges, hogy újra bevándorlók jelennek meg a török-görög határon.

A konzervatív görög kormány egyszerű fenyegetőzésnek nevezte a török belügyminiszter szavait, ami biztosan nem lesz hatással a politikai céljaikra. Kijelentették, hogy bármekkora is lesz a nyomás, a szárazföldi török-görög határ továbbra is zárva marad az illegális bevándorlók előtt.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Krumpliszsákként dőlt el a brutálisan fejberúgott focista - videó

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

mandiner.hu

A húsvéti szent három nap: ebben a felfokozott állapotban jó lesz elcsendesedni

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

hirtv.hu

Magyar Péter akciózásai bepörgették a mém-gyárakat

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

travelo.hu

Hozd vissza ezt a finom hagyományt a húsvéti asztalra!

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Drónok segítségével vadászták le az emberekre támadó szlovák vérmedvét

KÜLFÖLD

„Az életünk örökre megváltozott, amikor az egészséges gyermekünk megbotlott. Rettegtem, hogy meg fog halni”

KÜLFÖLD

Fitt volt és egészséges: az esküvője előtt hunyt el a fejfájástól szenvedő fiatal

KÜLFÖLD

Utcán estek egymásnak az aradi diákok: mentő sietett a helyszínre