Létrehozva: 2020.07.08.

„Te voltál az én őrangyalom” – meghalt a 7 éves kislány, miután elsodorta a víz édesanyjával együtt

A tavaknál játszott a nő és kislánya, egy hirtelen áramlat okozta a vesztüket.

A 26 éves fiatal édesanyát és kislányát hétfő este kórházba szállították, miután nehézségeik adódtak a pertshirei Ossian-barlang vizeinél. A 7 éves gyermek nem élte túl a túrát.

A Hermitage népszerű úti célja a turistáknak és az országban kirándulni vágyóknak egyaránt. Híres látványosságnak számít, vízesései, patakjai, hídjai és festői kilátópontjai miatt. A turista ösvényeket végig óriási Douglas fenyőfák szegélyezik, amiket Nagy-Britannia legmagasabb fái között tartanak számon.

Azonban erre a csodálatos helyre riasztották a rendőrséget, miután egy szörnyűség történt egy kirándulóval és pici gyermekével – számolt be róla a Daily Star.

„Július 6-án az esti órákban riasztottak minket, hogy két ember került életveszélybe az Ossian barlangoknál a Hermitage-i Dunkeldben. A skóciai mentőszolgálatnak a 7 éves kislányt és a 26 éves édesanyát is sikerült kórházba szállítani” – nyilatkozta a rendőrségi szóvivő.

Majd folytatta: „Sajnos a gyermeket nem sokkal később halottnak nyilvánították. A nő életveszélyes sérülései ellenére, később hazatérhetett.”

Az édesanya saját közösségi oldalán búcsúzott gyermekétől. Bejegyzésében szívszorító szavakkal emlékezett meg kislányáról és néhány részletet is elárult a balesetükről – írja a Daily Record.

„Mint a legtöbben tudjátok, tegnap búcsút kellett mondanunk a legjobb barátunknak, életünknek, világunknak és a mindenünknek. Egész éjjel virrasztottam, mielőtt elvitték volna. Nincs okom panaszra, csak hálás lehetek a sürgősségi csapatoknak, akik mindent megpróbáltak” – kezdte az édesanya szívszorító bejegyzésében.

„Én és Freya szörnyű balesetet szenvedtünk, ami miatt több vízesésen is keresztül sodródtunk. A tündérmedencékben játszottunk és a következő percekben a semmiből termett elő egy áramlat és mindkettőnket elsodort. A víz megütött bennünket és tovább sodort. Megpróbáltam minden tőlem telhetőt, próbáltam megkapaszkodni egy sziklába és megragadni a kislányom, de mielőtt sikerült volna elvesztettük egymást” – emlékezett vissza a drámai pillanatra.

„Freya Ava Skene mindig is szeretni fogunk téged, és nagyon büszkék vagyunk arra, hogy életünk része voltál, még ha csak egy ilyen rövid időre is. Amikor beléptél az életembe, megmentettél. Te vagy a kis őrangyalom és most már igazából is. Szeretlek, drágám- fejezte be búcsúját az édesanya.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

mandiner.hu

Beindult a mémgyár: mutatjuk a legfelkapottabb Magyar Péterről szóló mémeket

ripost.hu

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

travelo.hu

Hamarosan újraindulnak a népszerű dunakanyari körjáratok

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil