Létrehozva: 2020.03.02.

Ilyen nincs: Iránban egy kerítés nyalogatásával próbálják megfékezni a koronavírus-járványt

A mikrobiológia és az infektológia tudományával vélhetően még említés szintjén sem találkozott az, aki ilyet tesz.

Az iráni kormány hivatalos tájékoztatója szerint hétfő reggelig összesen 948-an fertőződtek meg, és 54-en haltak meg az új koronavírus járványban az Iszlám Köztársaságban. A járványügyi szakértők és a nemzetközi megfigyelők szerint azonban valószínűleg ennél sokkal rosszabb a helyzet, mivel az 54 áldozat a második legtöbb koronavírus okozta halál Kína után.

A kialakult helyzetet ráadásul tovább súlyosbítja az irániak elvakult szimpátiája a iszlamista rezsimmel szemben, az aluliskolázottság, illetve az iszlám hiedelmek és népszokások is. A Teherántól délre található Kom nevű kisváros egyik mecsetét például többen csak azért keresték fel az elmúlt napokban, hogy az imahely egyik kerítését megnyalva bizonyítsák: a koronavírust nem lehet elkapni a tömegrendezvényeken, így a közös imádságokon sem.

Az iráni muszlimok mecset-nyalogatós akciójáról több videó is kering a nagy közösségi oldalakon:

„Vannak olyan emberek, akik azt mondják, hogy ez a szentély terjeszti a koronavírust. Azért vagyok itt, hogy megnyaljam ezt a kerítést és megbetegedhessek, így eltávolítsam a szentélyről a vírusokat.” – fogalmaz a videóban látható egyik iszlám hívő, mielőtt megnyalja a mecset kerítését.

Ennél azonban hátborzongatóbb, hogy olyan felvételek is terjednek az interneten, amin az látható, hogy kisiskolás korú gyerekek nyalogatják a mecsetek kerítését, falait és az ajtók kilincseit. A hírek szerint erre a szüleiktől kaptak utasítást, mert szerintük a koronavírus koránt sem olyan veszélyes, mint ahogy azt a kormány és Egészségügyi Világszervezet mondja.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

mandiner.hu

Putyin elmondta, hogy megtámadná-e Európát

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

travelo.hu

Videó: Ez a somogyi település a húsvéti dekorációk mogulja

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil