Létrehozva: 2019.09.01.

Hatalmas készültség a Vatikánban, Ferenc pápáért küzdöttek a tűzoltók

A pápa beszorult egy liftbe, a tűzoltókat riasztották a megmentésére.

Huszonöt percig tartott, amíg a tűzoltóknak sikerült „kiszabadítani” Ferenc pápát az egyik liftből, amelyik beragadt – mondta el maga az egyházfő vasárnap a Szent Péter téren.

Fotó: Tiziana FABI / AFP

Ferenc pápa elnézést kért az őt váró hívőktől, hogy késve, pár perccel 12 óra után érkezett meg az apostoli paloták térre néző ablakába, ahonnan pontban délben szokta elmondani vasárnapi beszédét.

A pápa elmesélte, hogy azért késett, mivel beragadt az egyik vatikáni liftbe. Huszonöt percig tartott, amíg sikerült elhagynia a felvonót. A beszámoló szerint a lift áramkimaradás miatt állt le hirtelen, pont amikor Ferenc pápa a liftben tartózkodott.

Az egyházfő köszönetet mondott a tűzoltóknak, akik kisegítették őt a liftből.

Ferenc pápa a vatikáni Szent Márta-házban lakik, de több imádságot és beszédet az úgynevezett pápai lakosztály Szent Péter térre néző ablakából mond el a téren tartózkodóknak. Az apostoli paloták utolsó emeletén található lakosztályba lift viszi fel a pápát, ez a felvonó állt le.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Flixbus-dráma: A sofőrök vitája vezethetett a halálos balesethez

KÜLFÖLD

Fejfájástól szenvedett egy nő, borzasztó okok álltak a háttérben

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek