Létrehozva: 2021.06.08.

Döbbenetes, mit csinált a koronavírus egy HIV-fertőzött afrikai nő szervezetében

Minden jel arra utal, hogy a koronavírus könnyebben mutálódik a immunhiányos emberek szervezetében.

Szerző Gaál József

Megdöbbentő esettanulmányt publikáltak a medRxiv című orvostudományi folyóiratban egy HIV-fertőzött dél-afrikai nőről, akinek a szervezetében 32 alkalommal mutálódott a Sars-Cov-2 koronavírus, miután elkapta a Covid-19-ért felelős kórokozót – írja a Business Insider amerikai hírportál.

A 36 éves pácienst még 2006-ban diagnosztizálták az AIDS betegséget okozó HIV-vel, melynek hatására az immunrendszerének védekezőképessége folyamatosan romlott az azóta eltelt időben. A meg nem nevezett nő tavaly szeptemberben fertőződött meg a koronavírussal, majd részt vett egy dél-afrikai egyetem által szervezett kutatásában, mely során azt vizsgálták, miként reagál a HIV-pozitív személyek szervezete a Covid-19-re.

A tanulmány szerint a nő 216 napig volt igazoltan Covid-fertőzött, a vírus pedig 13 mutációt halmozott fel a tüskefehérjéjében és 19 egyéb genetikai elmozdulás produkált ez idő alatt a szervezetében.

A jelentés megállapította, hogy a mutációk közül néhány „nagyon veszélyesnek” bizonyult, mivel ötvözték a brit vírusvariáns (B.1.1.7) és a dél-afrikai változat (N510Y) rossz tulajdonságait.

Szakértők szerint egyelőre nagyon kevés bizonyíték áll rendelkezésre azzal kapcsolatban, hogy a HIV-fertőzöttek szervezetében könnyebben mutálódik a koronavírus, de mindenképp aggodalomra ad okot a most nyilvánosságra hozott esettanulmány, illetve az a tény, hogy a újonnan regisztrált vírusmutációk egy jelentős részét a dél-afrikai KwaZulu-Natal tartományban regisztrálták, ahol megközelítőleg az emberek negyede HIV-pozitív.

A HIV veszélyeire felhívó szobor KwaZulu-Natal tartomány fővárosában, Durbanban.

Tulio de Oliveira, a durbani KwaZulu-Natali Egyetem genetikusa és a tanulmány egyik társszerzője elmondta, hogy a HIV-fertőzöttek háromszor nagyobb eséllyel halnak meg a Covid-19-ben, mint az egészséges embertársaik. Illetve a vírust is hosszabb ideig hordozhatják a szervezetükben, ami lehetőséget biztosít a kórokozónak arra, hogy mutálódjon.

Oliveira azt is felvetette, hogy bővíteni kéne a tesztelési kapacitást a rejtett HIV-fertőzöttek felkutatása céljából, mivel ez „csökkentené a halálozási statisztikákat és a HIV-fertőzés terjedését, valamint jó eséllyel csökkentené az új COVID-variánsok kialakulásának esélyét is, melyek a járvány új hullámait is okozhatják.”

Szerző Gaál József

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

Ti melyik oldalatokon aludtok? Komoly veszélyeket rejt a legnépszerűbb póz

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Flixbus-dráma: A sofőrök vitája vezethetett a halálos balesethez

KÜLFÖLD

Fejfájástól szenvedett egy nő, borzasztó okok álltak a háttérben

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek