RETRO RÁDIÓ

Amerikai zavargások: a nyílt utcán lőttek fejbe egy rendőrt a tüntetők!

Gaál József
Szerző
Gaál József
Létrehozva2020. 06. 02. 19:39

Az amerikai nagyvárosokban kirobbant erőszakos tüntetések miatt eddig 15 államban mozgósították a Nemzeti Gárdát. Ha nekik nem sikerül helyreállítaniuk a rendet, akkor Donld Trump a hadsereget is bevetheti.

A rendőri erőszak és túlkapások ellen több ezren kezdtek tüntetni Minneapolisban múlt hét kedden, miután az afroamerikai George Floyd megfulladt attól, ahogy intézkedés közben egy rendőr 8 percig a nyakán térdelt. A demonstrációk már aznap agresszívvá váltak, a csőcselék több épületet felgyújtott, és számtalan boltot kifosztott közép-nyugati nagyvárosban. A hétvégére már szinte minden amerikai nagyvárost ehhez hasonló polgárháborús állapotok jellemeztek, Donald Trump elnök pedig már a katonaság bevetésének a lehetőségét a felvetette.

A helyzet súlyosságát jól mutatja, hogy az agresszív tüntetők már nem csak boltokat fosztogatnak, hanem a magán- és közvagyon védő rendőröket is megtámadják a nyílt utcán. A hétfő esti zavargások során például öt rendőrre lőttek rá; St. Louisban négy, Las Vegasban pedig egy járőr kapott lőtt sebet. Amíg az előbbiek állapota nem súlyos, addig a vegasi rendőr élet és halál között lebeg, a hírek szerint az egyik tüntető közvetlen közelről, hátulról lőtte fejbe.

A nagy közösségi oldalakon egyébként számtalan videó terjed arról, ahogy a fosztogató csőcselék szó szerint rendőröket lincsel meg a nyílt utcán.

A New York-i Bronxban például egy autós padlógázzal ütötte el az őt igazoltatni akaró rendőrt, majd továbbhajtott.

Szintén Bronxban egy boltot védő rendőrt vert majdnem halálra két fosztogató egy fémrúddal, ő csak annak köszönheti az életet, hogy az egyik társa a segítségére sietett.

A szintén New York-i Manhattanben pedig olyan erővel dobtak fejbe téglával rendőrt, hogy azonnal eszméletlenül terült el az aszfalton. Ha az egyik társa nem ránt fegyvert a támadóra, akkor valószínűleg agyonverik amint a földön fekszik...

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.