
„Ne legyetek olyanok, mint én” - nem mert orvoshoz menni az anya, rákos lett
Mire diagnosztizálták nála a méhnyakrákot, már majdnem késő volt.
Habár Pamela Alexander 22 évesen részt vett méhnyakrákszűrésen, onnantól kezdve nem. Állandó kifogásokat talált: főként azt, hogy sajátos nevelési igényű gyerekekkel dolgozik ezért nem ér rá. Pedig a valóságban csupán fél az orvosoktól és az azokkal járó kellemetlenségektől, ezért soha többet nem ment vissza, hiába hívták be őt állandóan. Még úgy sem kereste fel orvosát, hogy menstruációja a harmincas éveitől rosszabbodtak. Végül 43 éves volt, amikor a dolog odáig fajult, hogy összeesett otthon és kórházba került: kiderült, harmadik stádiumú méhnyakrákja van.

A most 56 éves Pamela tünet közé tartozott a rendszertelen vérzés, vérrögök, fejfájás, fájdalmas együttlét közbeni pecsételő vérzés. Mégsem ment orvoshoz mígnem majdnem túl késő volt: a daganat ekkor ugyanis már teniszlabda méretű volt és a környező területekre is átterjedt.
A nőgyógyász gyakorlatilag azt mondta, hogy már nem tudnak mit tenni. A daganat túl nagy volt. Túlságosan belenőtt a húgyhólyagba, a belekbe és a nyirokcsomókba. Borzalmas volt. El kellett volna mennem a szűrésekre, amikor jöttek azok az emlékeztetők. Nagyon szégyellem, és óriási bűntudatom van amiatt, amin a családomat keresztülvittem
- közölte Pamela, aki azért nem ment vissza soha a szűrésekre, mert az első és egyetlen alkalma során pánikrohamot kapott.
Méhnyakrákkal küzdött: a diagnóziskor már majdnem késő volt
Azt mondanám, legalább 10 évig voltak tüneteim. Olyan szintre jutott, hogy nem tudtam edzőterembe menni, mert a vérzés annyira erős volt. Talán egy héttel a kórházba kerülésem előtt a vérzés pedig egyszerűen nem akart elállni. Olyan volt, mintha megnyitnának egy csapot, annyi vért veszítettem. De megint csak feltakarítottam, és senkinek nem szóltam
- emlékezett vissza Pamela, aki csak másodorvosi vélemény után kaphatott kemoterápiát, sugárkezelést és brachyaterápiát miután először azt mondták neki, a tumor már túl nagy, így nem tudnak, mit tenni. A kezelések azonban sikeresek voltak, így remisszióba került:
Kérlek, ne legyetek olyanok, mint én. Mindenkinek azt mondom, menjen el szűrésre. Őrültség nem orvoshoz menni. Egy ötperces vizsgálat megmentheti az életedet. Ma már tudom, hogy bármivel fordulhatok orvoshoz, és meghallgatnak, mert most már teljes mértékben bízom bennük. Négy gyönyörű unokám van, akiket nem láthattam volna, ha nem élem túl
- idézte őt a Mirror.






