
Leuralták a Fidesz szimpatizánsai az internetet az utóbbi napokban
A napokban jelent meg a kormánypártok választásra készült kampánydala. Ennek hatására pedig azok a Fidesz szimpatizánsok is jobboldali tartalmakat osztanak meg a közösségi oldalakat, akik eddig a csendes többséget erősítették.
Már csak négy nap van az országgyűlési választásokig, ezért minden jobboldali erőn felül teljesít a kampányhajrában. Ráadásul még azok a fideszes szimpatizánsok is megjelentek a különböző internetes portálokon, akik eddig csendben voltak. Ma már rengeteg vállalják fel, hogy most vasárnap a Fideszre és Orbán Viktor miniszterelnökre fognak szavazni. Mindezt pedig a legtöbben egy videó formájában teszik közzé a TikTok-on.

Mint azt korábban megírtuk, a Fidesz kampánydala felrobbantotta az internetet, miután Orbán Viktor a kedd reggelét annak hallgatásával kezdte és erről egy videót is megosztott a közösségi oldalán. A kormányfő bejegyzése pedig olyannyira feltüzelte a jobboldalikat, hogy azóta már azok is nyíltan vállalják azt, hogy a Fideszre fognak szavazni, akik eddig semmilyen politikai tartalmat nem osztottak meg az oldalaikon. A legtöbben a Fidesz kampánydalát veszik alapul, azonban olyan videókat is lehet találni a TikTok felhasználóinak tartalmai között, amelyeken más kormánypárti dalok csendülnek fel.
Ilyen például egy Marianna nevű felhasználónak a videója is. A fiatal szőke nő egy pár éve elterjedt dalt énekel, amelynek a szövege a következő: "Magyarország nincs elveszve, szavazzatok a Fideszre", majd a dal így folytatódik: "Magyarországról vesz példát a világ, hogy hogyan kell védeni, népet és hazát!".
Két másik nő pedig az elhíresült mém alapján, miszerint "az Orbán Viktor megnyerni, meg is kell neki... nyerni", készített magáról egy felvételt, miközben épp egy autóban ülnek. Azonban a számos videó közül az egyik legaranyosabb minden bizonnyal az a kisfiú, aki az édesapjával együtt kormánypárti locsoló verset mond az édesanyjának.
Zöld erdőben jártam Orbán Viktort láttam, azt súgta a fülembe, szavazzak a Fideszre!
– mondja a kisfiú a videóban.
A Fidesz kampánydala felrobbantotta az internetet
Sportolás közben, munkában, a kertben, autóban. A Fidesz kampánydalának megjelenése akkorát szólt, hogy ma már szinte mindenki, aki a kormánypártokra fog szavazni vasárnap, azt hallgatja. Ezt pedig az emberek büszkén meg is osztják a közösségi oldalakon.
Egy húszas éveiben járó fiatal lány az erdőben lovagol, mikor szól a kampánydal, egy férfi pedig a kertjében táncol és énekli, hogy a "Fidesz a biztos választás. Van aki szintén ugyanezt teszi, csak az öltözékét is a kampányhoz igazítja. Dorinatiba nevű felhasználó még a mesterterves pólóját is felvette, csakhogy teljes legyen az összkép a videójában.
Nem véletlen, hogy a családok többsége is a kormány oldalán áll, hiszen a Fidesz családtámogatási rendszere a világon egyedülálló. Ezzel való egyetértését pedig egy édesanya sem rejtette véka alá, aki a kisgyermekével a karján töltött fel egy videót a Tiktok oldalára, akivel közösen hallgatta a Fidesz kampánydalát.
Az is azt bizonyítja, szinte mindenhol és mindenki a kampánydalt hallgatja, hogy egy orvos asszisztensének a munkahelyén szól, míg egy fiatal lány pedig a vonaton készített egy videót arról, hogy a népszerű számot hallgatja. Egy másik fiatal pedig ezzel üzent azoknak a fiataloknak, akik a tisza pártra szeretnének szavazni vasárnap. Mint írta:
Kedves fiatalok ne szavazzatok divatból a Tiszára, a jövőtök nem trend kérdése!







