RETRO RÁDIÓ

Kevesebb lett a trükközés a boltokban

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 01. 13. 15:35

2019. november közepétől december végéig országosan 1202 üzletet ellenőrzött a fogyasztóvédelmi hatóság.

Cseresnyés Péter, az innovációs tárca államtitkára a tapasztalatokról a Magyar Nemzetnek számolt be. Elmondta, hogy az ajándékbeszerző körutakon a legtöbb esetben a vevők pénztárcája volt a tét, a próbavásárlások során ugyanis az ellenőrök több jellemző hiányosságot és megtévesztő gyakorlatot találtak.

345 esetben állapítottak meg jogsértést, a kifogásolási arány így 29 százalék volt. Tapasztalataik szerint a tavalyelőtti eredményekhez képest javult a vállalkozások jogkövető magatartása az elmúlt ünnepi időszakban – közölte a Magyar Nemzettel Cseresnyés Péter.

A legtöbb probléma a kereskedőknél az eladási ár, a kötelező egységár és az akciós ár feltüntetésével volt.

Márpedig ez az egyik tipikus terület, ahol lehetőség van a vevő megkárosítására, megtévesztésére a szabálytalan árfeltüntetéssel, áralkalmazással, ezért az ilyen típusú visszaélések felderítésére külön figyelmet fordítottak a tárca szakemberei. – A cél minden esetben az, hogy a fogyasztó pontos tájékoztatást kapjon a termék áráról, továbbá a megkárosítások kiszűrése kapcsán az, hogy a vásárló azt az árat fizesse, amit az akciós újságban vagy a polccímkén feltüntettek.

Egész évben, az ünnepek előtt pedig különösen kiemelt szándék a magyar családok és vásárlók védelme. Ezért a hatóság tavaly is már novembertől fokozottan ellenőrizte az ünnepi időszak szimbolikus termékeit, mint például a csokoládémikulásokat, a bejgliket, a szaloncukrokat, a karácsonyi-szilveszteri dekorációkat, a virsliket, a karácsonyi izzókat, fényfüzéreket, továbbá folyamatosan vizsgálták az üzletek, adventi-szilveszteri vásárok, kitelepülések kereskedőinek működését, valamint a webáruházakat.

Az országos ellenőrzések során olyan üzlettípusokra koncentráltak, ahonnan a fogyasztók az év végi időszakban a legtöbbet vásárolnak, tehát elsősorban az adventi, a karácsonyi és a szilveszteri vásárok, kitelepülések, hús-hentesáru üzletek, továbbá a piacok, valamint a széles vásárlói tömegeket vonzó nagyáruházláncok, a hiper- és szupermarketek, bevásárlóközpontok adtak terepet a vizsgálatokhoz.

– Az egyik legjellemzőbb ellenőrzési mód évek óta a próbavásárlás, amelyből a fogyasztóvédelmi hatóság munkatársai az adott időszakban 1383-at végeztek el különféle üzletekben – ismertette az ITM államtitkára.

A próbavásárlások során a megállapított, jellemzően többletszámolásból adódó 341 jogsértő eset azt mutatja, hogy a cégek negyedénél találtak kifogást tavaly év végén, ami a megelőző karácsonyi időszakhoz képest ugyancsak csökkenést jelent. A hatóság összesen 13,810 millió forint értékű fogyasztóvédelmi bírság kiszabását tartotta indokoltnak – szögezte le az ellenőrzés-sorozat összegzésekor.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.