RETRO RÁDIÓ

Zente 9 kilóra lefogyott, de jól van, Levente várja az eredményeket

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2019. 11. 15. 08:55

Egy egész ország várja a híreket a 700 milliós kezelés után Zentéről, az izomsorvadásos kisfiúról, aki már megkapta a világ legdrágább gyógyszerét, valamint Leventéről, SMA-beteg kis társáról, akinek már szintén összegyűjtötték a magyarok a pénzt, és várja a kezelést.

Zente, aki 3 hete kapta meg a 700 milliós gyógyszert, jól van, csak kicsit lefogyott. „Bármilyen finomra is próbálták készíteni a szteroidot és a gyomorvédőt, Zente rendre kihányta. Akár háromszor is egymás után, ezért mindkét készítményt kúpban kapja.„

Fotó: Facebook

”Azóta semmilyen probléma nem volt. Aztán vagy ettől, vagy csak mellékhatás gyanánt nem volt étvágya. Lefogyott 9 kilóra. De újra rendesen étkezik és vissza is szedett majdnem 180 grammot.” – írta az édesanyja.

Zente állapotában várják a lassú javulást, de az izmai fejlődése nagyon lassú. Ami biztató, hogy a vérvétel utáni értékek végre ismét javulást mutatnak, mert a kezelés gyakorol némi negatív hatást. A verlemezkék száma csökken, a májenzim érték pedig nő.

„Zente kedve töretlenül jó, most is és az elmúlt két hétben végig. Energikus, egész nap játszunk picit tornázunk.” – tette hozzá az édesanya.

A Ripost megkereste Levente édesanyját is, hogy megtudjuk, ő mikor kaphatja meg ő is a kezelést, miután már összegyűlt a pénz.

Ez attól függ, hogy a vérvizsgálatoknak mi lesz az eredménye, de mint az édesanya megírta lapunknak, egyelőre még várják az eredményeket, így nem tudják, mikor kaphatják meg a kezelést – de Levente is jól van.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.