INSIDER

Világsikert arattak a magyar diákok

Hét aranyat, 14 ezüstöt és 4 bronzérmet hoztak haza diákolimpikonjaink, akiket tegnap megjutalmazott az emberi erőforrások minisztere Budapesten. Balog Zoltán hangsúlyozta: a magyar diákolimpikonok évről évre újra elhelyezik Magyarországot a tudomány világtérképén.
  • Szerző: Ripost

Miközben a magukat tanulás szempontjából túlterheltnek nevező diákok tüntetést szerveztek, diáktársaik sorra nyerik a díjakat! Tavaly harmincnégyen indultak a nemzetközi diákolimpiákon, és összesen huszonöt érmet hoztak el. A diákokat és felkészítő tanáraikat jutalmazták a tegnapi díjátadón.

Az a cél, hogy minél többen hozzájussanak azokhoz a lehetőségekhez, amelyek a tehetség kibontakoztatásához elengedhetetlenek

– mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere. Hozzátette: az elmúlt nyolc évben hatszorosára nőtt az erre fordított összeg, és egyre többen ajánlják adójuk 1 százalékát tehetséggondozásra: míg 2010-ben 50 ezren, tavaly már 350 ezren döntöttek így.

Évente 350 ezer fiatal vesz részt a tehetséggondozó programban.

2019-ben Magyarország rendezi a csillagászati, asztrofizikai és a biológiai diákolimpiát.

A képünkön látható 12. osztályos Gáspár Attila a matematika és informatika diákolimpián is aranyérmet szerzett!

"Nagyon sok feladatot megoldottam, hogy erre a szintre eljuthassak. Matekból főleg a középiskolai, matematikai és fizikai lapok feladataival foglalkoztam, informatikából pedig különféle online versenyeken is részt vettem. Az ELTÉ-re jelentkezem, de még nem döntöttem, hogy matek vagy informatika szakra" – árulta el a szorgalmas és sikeres fiú.

 

A 12. osztályos Botlik Bence az ezüstérmes kémia csapatot erősíti. Így emlékszik vissza a versenyre:

– Szeretjük a tudományokat, ezért egyúttal szórakoztató volt a megmérettetés. Már az általános iskola óta készültünk erre. Akkor országos, később nemzetközi versenyekre jártunk. Én több ezer órát készültem erre a diákolimpiára – nyilatkozta a %%-nak a fiú, aki Sajgó Mátyással, Kalapos Péter Pállal és Turi Somával alkotott csapatot. Bence az oxfordi egyetemre készül, Mátyás Camridge-be, ahol Soma is tanul, Péter pedig az ELTÉ-re jár. Felkészítő tanáruk Villányi Attila, az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium kémiatanára.

3. lett a magyar csapat a Microsoft versenyén
A rák ellen harcolnak azok a magyar fiúk, akik a Microsoft nemzetközi versenyén 3. helyezést értek el. Almásy Márton a nagyszülei halálát követően szembesült a betegséggel, unokatestvérénél pedig mellrákot diagnosztizáltak, ami arra ösztönözte őt két csapattársával együtt, hogy az örökletes mellrák valószínűségének előrejelzésén dolgozzanak. Módszerük segítségével korán diagnosztizálható az örökletes mellrák, így lehetővé válik a kezelés abban a stádiumban, amikor még nem alakult ki szövődmény.
Robotban az elsők
A budapesti Fazekas Mihály Általános Iskola és Gimnázium RoboTeam csapata nyerte a FIRST Global Grand Challenge versenyt, amin 162 ország versenyzői indultak. Korábban már beszámoltunk a kamaszfiúk teljesítményéről: feladatuk az volt, hogy robotokkal kínáljanak megoldást a tiszta ivóvíz világméretű problémájára. Robotjaik mérnöki feladatokat hajtottak végre, mint például a víztisztítás, víztárolás és az új vízforrások keresése.
Egy literrel 3000 kilométer
Évek óta remekel az energiatakarékos járművek versenyén a Kecskeméti Főiskola GAMF Műszaki és Informatikai kara. 2015-ben a finnországi 40. Finnish Mileage Marathonon lettek elsők: 2885 kilométert tettek meg egy liter benzinnel, egy évvel korábban pedig Toulouse-ban az EducEco-n Prototipus nagydíjat és Technikai innovációs különdíjat, Rotterdamban a Shell eco-Maratonon innovációs díjat kaptak.
Száznál is több magyar diák jár a világ elitegyetemeire
Kelet-Közép-Európából a legtöbb oxfordi és cambridge-i diák Magyarországról érkezik – mutat rá a Milestone Intézet kutatása. Az elmúlt három évben 137-en kerültek be hazánk diákjai közül a két elit egyetemre, többen, mint ahányan Ausztriából, Csehországból és Szlovákiából összesen. A magyar jelentkezők több mint negyede nyert felvételt a legendás tanintézményekbe.

Ripost előfizetés banner

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?