Létrehozva: 2019.08.21.

Veszélyre figyelmeztetnek a magyarországi turistaútvonalon, ezzel nagyon kell vigyázni

Az egyik legnépszerűbb útvonalon sziklák hullanak, ezért csak saját felelősségre lehet megközelíteni.

Hulló kövei miatt veszélyes lett a Rám-szakadék – írta a szerdai Magyar Hírlap.

A cikkben közölték, hogy a Pilisi Parkerdő Zrt. bejelentette: fokozott óvatosságra inti a kirándulókat sziklaomlás miatt.

Egyelőre nem tartották indokoltnak lezárni a népszerű turistahelyet, viszont a látogatás szabályainak kitáblázásán túl nyomatékosan figyelmeztetik az embereket, hogy csak saját felelősségükre mehetnek végig az úton.

Ennek ellenére minden évben akadnak olyanok, akik nem megfelelő felszerelésben vágnak neki a veszélyes ösvénynek, amely természeti adottságai miatt egyike a legnehezebben járható magyarországi jelzett turistautaknak.

Az MTI szerint a Rám-szakadékot 50-60 ezer ember keresi fel évről évre.

A Magyar Hírlap által megkérdezett szakértő, Maróti Ágnes geológus arra hívta fel a figyelmet, hogy a hegyekből – bár nyugodtaknak látszanak – különböző természeti folyamatok miatt folyton kisebb-nagyobb kövek hullanak le.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Savval öntötték le, életveszélyes állapotban van a válogatott focista

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

metropol.hu

Olasz fagylaltárus okozhatja a magyar érettségizők vesztét

vg.hu

Az egyik legnagyobb magyar bolt bejelentette: végleg csökkenti a hús árát, akár az ötödével is

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

magyarnemzet.hu

Kitört a pánik, aztán a népharag amiatt, amit a pékáru között találtak egy magyar áruházban

origo.hu

Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét Balogh Edina

travelo.hu

Egyre csak nőni és változni fog Balatonföldvár új látványossága

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Nem hiszed el, hogy néznek ki manapság a Cobra 11 sztárjai – galéria

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Brutális mészárlás: szex után végzett áldozatával a miskolci gyilkos

INSIDER

Menczer Tamás: Gyurcsány Ferenc háborúpárti politikus

INSIDER

Kölcsön adta az autóját a 4 gyermekes anya, 150 ezer forintja bánta

INSIDER

"Csak az maradt nekem, ami a tűz idején rajtam volt" – mindene odalett az egykori állami gondozott Istvánnak