Létrehozva: 2020.02.14.

Váratlan döntést hozott a bíróság: Rohác ölte meg Prisztást, Hatvani szabadul a börtönből

Elfogadta a Fővárosi Törvényszék Jozef Rohác vallomását, hogy ő végzett Prisztás Józseffel.

Elfogadta a Fővárosi Törvényszék Jozef Rohác vallomását, amely szerint ő lőtte agyon 1996 novemberében Prisztás József nagyvállalkozót, a bíróság egyúttal félbeszakította az eddig a bérgyilkosnak tartott, és ezért korábban már jogerősen tizenöt évre ítélt Hatvani István szabadságvesztését.

Hatvani Istvánt kísérik a tárgyalásra
Fotó: MTI

A törvényszéken lefolytatott perújítási eljárásban ugyanakkor nem változtattak a felbujtónak tartott Portik Tamás, és a bűnsegédként számon tartott Fazekas Ferenc büntetésén, Portik 15, illetve Fazekas 10 éves fegyházbüntetése továbbra is hatályban marad.

Hatvani büntetése félbeszakításának nincs halasztó hatálya, vagyis a fellebbezések sem lehetnek rá hatással, a férfi így hamarosan szabadon távozhat a börtönből. Hatvani Istvánt bizonyíték hiányában mentette fel a gyilkosság vádja alól a Fővárosi Törvényszék.

Hatvani István és Fazekas Ferenc a vádlottak padján
Fotó: MTI

A Fővárosi Főügyészség Hatvani esetében fellebbezést jelentett be a döntés ellen, Portik és Fazekas esetében tudomásul vette azt. Hatvani István és védője tudomásul vette a döntést. A másik két vádlott és védőik fellebbezést jelentettek be – írta a PestiSrácok.

origo.hu

Hátborzongató felfedezés: földönkívüliekké alakulnak a Nemzetközi Űrállomáson

origo.hu

Lengyelország evakuálására készül a lengyel védelmi miniszter

life.hu

Bridgerton: kulisszatitkok a sorozat 6 sztárjáról és karaktereikről

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

hirtv.hu

Alaposan felbolygatja Budapest közelekdését a Tour de Hongrie

mandiner.hu

Magyar Péter eddigi „munkássága” – ezt érte el a baloldal új reménysége

travelo.hu

Elképesztően ritka és mutatós homárt fogtak ki Angliában, ez lett a sorsa

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Lesz reptéri gyorsvasút, mehet a magyar cseresznye Kínába - történelmi megállapodások

INSIDER

Kenyeret és sót csipegetett a kínai elnök Budapesten, de miért?

INSIDER

Töltött káposztával vártuk a kínai elnököt Budapesten, ez volt a menü Orbán Viktor díszvacsoráján

INSIDER

Magyar Péter nőellenes kirohanásai egyre durvábbak, mutatjuk az eddigi listát

INSIDER

Borzalmas baleset Budán, rohantak menteni, a villamos is leállt

INSIDER

Máris elérkezett a gyereknap a Városligetben

INSIDER

Békemenet lesz június 1-jén

INSIDER

Orbán Viktor: már 2009-ben megállapodtunk a magyar-kínai kapcsolatok erősítéséről