INSIDER

Váratlan dolog vakította el a magyar sofőrt, nem hitt a szemének

Nemcsak megtapasztalták, hanem meg is örökítették az esetet.
  • Szerző: Ripost

Derült égből tehénpisi. Az élmény megfizethetetlen!

– írta megjegyzésként a képek mellé a Facebook egyik csoportjában Sohonyai Edit. A írónő elmondta lapunknak, hogy utastársának sikerült lefényképeznie a jelenetet, ugyanis Garainé Mariann a kecses farokemelésből rájött, hogy mire készül a tehén.

Mielőtt fényképezett, elővigyázatosságból lassítást javasolt Editnek, ami indokolt is volt, ugyanis az eredmény szétkenődött a szélvédőn. 

Az élő állat fuvarozása egyébként szigorúan szabályozott. Nemcsak a szállítóeszközre, hanem arra is vonatkoznak előírások, hogy az út során mennyi időnként kell itatni és etetni az állatokat. Lényeges, hogy olyan szállítóeszközt kell használni, amely megakadályozza az állatok sérülését és biztonságukat biztosítja.

A szabályozás  viszont nem tér ki arra az esetre, ami történt a képen látható tehén szállítása során.

A sofőr megjegyezte, hogy az állatszállító nagyon lassan ment, ők a záróvonal miatt nem tudták megelőzni.

És ezeket olvastad már?