RETRO RÁDIÓ

Vállalkozók adták össze Leventének az utolsó 300 milliót

Vállalkozók adták össze Leventének az utolsó 300 milliót
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2019. 10. 31. 17:36

Hatalmas az öröm, Zente után Leventének is összegyűlt határidőre a 700 millió forintos összeg a kezelésre.

Csütörtök délután robbant Facebookon a csodálatos hír, Zente után az SMA-ban szenvedő Leventének is összegyűlt a kezeléshez szükséges 700 millió forint.

Úgy tudni, hogy az utolsó 300 millió forintot hazai vállalkozók adták össze a kisfiúnak. Az ATV Híradójának a Mészáros-csoport megerősítette, hogy 120 millió forintot átutaltak, valamint adakozásra hívta fel Mészáros Lőrinc a nagyvállalkozókat, melynek eredményeként további 200 millió összejött. A Mészáros-csoport kommunikációs igazgatója, Dr. Tóth Krisztina közölte, hogy a tegnapi napon elutaltak 120 millió forintot az SMA-ban szenvedő Levente kezelésére.

„Egyben Mészáros Lőrinc úr adakozásra hívta fel a nagyvállalkozókat. Ennek eredményeként információink szerint a Duna Aszfalt további 100 millió Ft-tal, illetve más magyar vállalkozások összesen további 80 millió Ft-tal járultak hozzá a Kisfiú gyógyulásához”- közölte a kommunikációs igazgató, hozzátéve, hogy mindennél fontosabbnak tartják azt a „példaértékű társadalmi összefogást”, amelynek köszönhetően rövid időn belül két SMA-betegségben szenvedő gyermek is „esélyt kapott a teljes értékű életre.”

Levente édesanyja tegnap este azt közölte Facebookon, hogy 495 millió forint, 70.962 euró és 13 ezer font gyűlt össze. Így a Mészáros-csoport és a nagyvállalkozók utalásával összejött a 700 millió forint a kisfiú gyógyszerére.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.