Létrehozva: 2021.02.26.

Videón, ahogy bikától bódult emberek lepték el a Váci úti iskola környékét

Rettegnek a szülők, mert nem érzik biztonságban a gyerekeiket.

Néhány másodperces mindössze az a videó, amit a Metropol olvasója készített, mégis sokkoló, ami abban látható. A felvételt egy aggódó anyuka készítette a magukról mit sem tudó, bódult emberekről a XIII. kerület egyik iskolája közelében.

Pár hónappal ezelőtt a Ripost is kapott egy videót, ami hétköznap reggel fél nyolckor készült – akkor, amikor a legtöbb gyerek jár a környéken. „A rendőrség intézkedett, az elvégzett gyorsteszt kimutatta, hogy az illető újfajta pszichoaktív szert használt„ – mondta akkor a rendőrség szóvivője.

Rengeteg áldozatot szedett már az újfajta dizájnerdrog

Egy 27 éves négygyermekes apuka is áldozatául esett a bikának. „Feküdt, aztán lassan fölkelt. A fejéhez kapott, jajgatott. Ennyit mondott. Utána beremegett és többé már nem szólalt meg” – elevenítette fel az unokaöccse halálát a Tényeknek az asszony. Csaba a bika nevű drog miatt halt meg Bükkszentmártonban. „Nyomkodtam a szívét, hogy keljen fel, de semmi. Kiabáltam, hogy Csabika, ne hagyjál itt!„ – mesélte sírva Csaba nagynénje.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

"El sem hiszem, szinte most született" – SMA Tomika iskolás lett

INSIDER

Mentőhelikoptert riasztottak: gyerekeket szállító kisbusz karambolozott - videó

INSIDER

84 ezret fizetett a 4 ezres ebédért - keresik a szigetszentmiklósi étterem pórul járt vendégét

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin