Létrehozva: 2020.11.24.

Újabb hárommilliárd forinttal támogatja a kormány a magyar kutatókat

Újabb 3 milliárd forint áll a kiemelkedő teljesítményt nyújtó magyar kutatók rendelkezésére. A jövő évi Élvonal kutatási kiválósági programra 2021. február 16-ig lehet pályázni – jelentette be Schanda Tamás.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közleménye idézte a parlamenti államtitkárt, aki hozzátette: a koronavírus-járvány is rámutatott, hogy a gazdaság szinte minden szegmensében nagy szükség van a tudományos kutatások eredményeinek minél hatékonyabb alkalmazására, valamint az új, kreatív, innovatív megoldásokra, hiszen ezek stabilabbá és eredményesebbé tesznek bármilyen céget – írja az MTI.

„Ezért is támogatjuk elkötelezetten a magyar kutatókat minden területen„ - mondta Schanda Tamás.

Az ITM szakpolitikai támogatásával, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) kezelésében induló pályázaton ismét tematikus megkötés nélkül lehet indulni. Olyan kutatók nyújthatják be a pályázatukat, akik az Európai Kutatási Tanács (ERC) programjaiban megfelelő szakmai értékelést értek el, de nem jutottak forráshoz, illetve akiknek az elmúlt három évben zárt, vagy jövőre zárul nemzetközi kutatási projektjük az európai rendszeren belül – ismertette az ITM közleménye.

A program most meghirdetett, teljes 5 éves, 3 milliárdos keretéből jövőre 600 millió forint áll rendelkezésre, amely 10-12 nyertesnek biztosít majd projektenként akár 300 millió forint vissza nem térítendő támogatást.

Az Élvonal kutatási kiválósági program a legdinamikusabb alkotási szakaszban lévő, a nemzetközi tudományos világ élmezőnyébe tartozó, kutatásaikat Magyarországon megvalósítani kívánó kutatók számára nyújt jelentős, legfeljebb ötéves támogatást. A pályázati felhíváson kizárólag felfedező kutatási projektekkel lehet indulni, tematikus megkötés nélkül, amennyiben a pályázó eddigi tudományos életrajza és kutatási terve megfelel a felhívásban foglaltaknak. Azok a pályázók esélyesek a támogatás elnyerésére, akik az elmúlt tíz évben nemzetközileg is számon tartott, kimagasló tudományos eredményeket értek el és kutatási tervük alapján a következő tíz évben is reális esélyük van ilyen teljesítményre.

A tudományos teljesítmény mércéje, hogy a pályázó 2018 januárja és 2021 októbere között sikeresen lezárt vagy le fog zárni egy általa vezetett és az Európai Kutatási Tanács (ERC) által a meghatározott kategóriában támogatott kutatási projektet, illetve e kategóriák valamelyikében megfelelő szakmai értékelést ért el, de végül forráshiány miatt nem nyert támogatást – közölte az ITM.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Óriási meglepetés: nem lesz ott a foci-Eb-n a korábbi győztes

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

mandiner.hu

Miért rúgta ki a jóbarátját Novak Djokovics?

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

magyarnemzet.hu

Rossi: Ritkán veszítem el a türelmem, de most kijöttem a sodromból

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Terrorpánik Európában: Zárják a német határokat, stadionok elleni dróntámadásoktól tartanak

INSIDER

Különleges akciót jelentett be az Élelmiszermentő Központ: több száz rászoruló családot segítenek húsvétkor

INSIDER

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"

INSIDER

Pizsamában tűnt el egy néni a XIX. kerületből, szerettei rettenetesen aggódnak érte

INSIDER

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár