Létrehozva: 2020.10.01.

Szívmelengető: valóra váltották a rendőrök a 6 éves Dominik álmát

Emlékezetes hatodik születésnapja volt annak a székesfehérvári kisfiúnak, akit a rendőrök szolgálati autóval vittek óvodába.

A kisfiú édesapja kereste meg levélben a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányságot, amelyben leírta, hogy gyermeke nagyon kedveli a rendőröket és a szolgálati járműveket.

Dominik már kiscsoportos korában rendőrnek öltözött a farsangon, és azóta is örömmel integet, ha egyenruhást, vagy rendőrautót lát az utakon, emiatt szeretné emlékezetessé tenni gyermeke hatodik születésnapját egy rendőrautós utazással – írja a Police.

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság két egyenruhás kollégája 2020. október 1—jén, lakóháza előtt várta a szülinapos gyermeket, akit – ünnepélyes köszöntést követően – a rendőrautóba ültettek, majd óvodába szállítottak.

origo.hu

15 színész, akik tragikus körülmények között haltak meg

origo.hu

Félelmetes bejelentés érkezett: hamarosan megérkeznek az amerikaiak Ukrajnába

borsonline.hu

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

mandiner.hu

A szomszédban a magyar haderőn gúnyolódnak, pedig valójában aggódniuk kellene

life.hu

Vihar a paradicsomban: repedezik Jennifer Lopez és Ben Affleck kapcsolata

magyarnemzet.hu

Végelszámolás alatt a Momentum, elnökségi tag távozik

origo.hu

Félmeztelenül fotózták a Miss Balaton győztesét

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

ripost.hu

Jó hír az autósoknak! Szerdától tovább csökkennek az üzemanyagárak

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Brutális mészárlás: szex után végzett áldozatával a miskolci gyilkos

INSIDER

Menczer Tamás: Gyurcsány Ferenc háborúpárti politikus

INSIDER

Kölcsön adta az autóját a 4 gyermekes anya, 150 ezer forintja bánta

INSIDER

"Csak az maradt nekem, ami a tűz idején rajtam volt" – mindene odalett az egykori állami gondozott Istvánnak