tóth gabi
Több mint két hónapja fáznak Budapesten, a Nyár utcában a lakók. Nem az a bajuk, hogy gázszivárgást észlelve elzárták a gázt az egész házban, megértik, hogy erre szükség volt. Amiatt vannak felháborodva, hogy nem történik semmi, miközben már harmadszor kellett minden lakónak otthon várnia a szerelőket.
Nagykabátban, kardigánban ülnek otthon az emberek a Budapest belvárosában lévő Nyár utca egyik régi épületében. A gázszolgáltatást már szeptemberben elzárták, azóta nincs fűtés a 12 lakásban.
„Felújították az udvarunkat, és amikor a felszínre kerültek a régi gázcsövek, már lehetett tudni, hogy baj van. Több lakásban is gázszivárgást észleltek, így elzárták a házban a gázt” – mondja fagyoskodva Kovács Éva.
„Igen kellemetlen télen fűtés nélkül, ráadásul bejött ez a nagy hideg. Beszereztem egy olajradiátort, de nem elég, ezeket a nagy, három méter belmagasságú szobákat lehetetlen vele kifűteni!”
A visszakapcsolást legutóbb múlt péntekre, november 29-re ígérték, épp a hidegfront és havazás előtt. Erről egy piros betűs tájékoztató is kikerült a társasház faliújságjára. Annak ellenére, hogy a gázművek kérésének eleget téve mindenki otthon volt, ez mégsem történt meg.
„Nem hivatalosan azt a tájékoztatást kaptuk, hogy egy másik házban észleltek gázszivárgást, és a mi házunk helyett sürgősen oda kellett menniük a szerelőknek” – tette hozzá Kovács Éva.
„Az rendben van, hogy két hónapja gázszivárgást észleltek és leszerelték a gázórákat, mert fő a biztonság” – mondta egy másik lakó, aki a munkahelye miatt nem akart névvel, arccal szerepelni.
„De hogy egy hónap alatt képtelenek voltak megcsinálni, az felháborító! Eddig háromszor kellett itthon lennie minden lakónak, előfordult, hogy reggel 8-tól délután 4-ig kellett várnunk a szerelőket, fél négykor méltóztattak megérkezni, de nem csináltak semmit. Amikor pénteken ismételten itthon ültünk a hideg lakásban rájuk várva, megint nem történt semmi, és amikor kérdeztük, mégis mikor lesz végre gáz, azt válaszolták: hétfőn, kedden vagy szerdán... Maradjunk itthon minden nap és őket lessük?”
Van, aki elköltözött és cetlit ragasztott az ajtóra a telefonszámával és egy üzenettel: ha szükség van rá, hívják fel.
„Mélységesen felháborít ez a cinizmus és nemtörődömség, ahogyan kezelnek bennünket! Arról nem beszélve, hogy itt a nyakunkon a tél, és se főzni, se fűteni nem lehet” – folytatta a felháborodott lakó. – „Nekem anyagi kárt is okoztak, mivel a lakásban albérlők vannak, és el kellett engednem a bérleti díj egy részét és a közműszámlákat.”
Megkerestük a ház közös képviselőjét, aki nem volt hajlandó nyilatkozni, mondván: ne hozzuk őt kínos helyzetbe. A gázművek lapunk kérdésére azt mondta: szeptember 25-én állították le a szolgáltatást gázszivárgás miatt. Októberben kezdte meg az alvállalkozó a javítást, a múlt pénteken csak a műszaki biztonsági vizsgálatot végezték el a munkatársaik, és még ki kell cserélni az utcai elzáró és a társasház pincei beállását, ahhoz, hogy visszaállítsák a gázszolgáltatást. Ígérték: szerdára ismét lesz gáz.