
„Megszakad a szívünk érte” – István után egyetlen nyom maradt, de ez csak még rejtélyesebbé teszi az eltűnését
Továbbra sincs nyoma a február végén eltűnt tiszaugi férfinak. Budai István Bence rejtélyes eltűnésének körülményei közé tartozik, hogy telefonja napokkal később Dunaújvárosban került elő. A családja kétségbeesve keresi, és abban bíznak, hogy legalább némi életjel érkezik majd tőle.
Több mint három hete tűnt el nyomtalanul Budai István Bence, de az eltűnésének rejtélye azóta sem oldódott meg. A tiszaugi férfi február 23-án, az éjszakai órákban hagyta el otthonát, és azóta sem adott életjelet magáról. A családja továbbra is minden erejükkel keresik, de a bizonytalanság egyre nehezebben elviselhető számukra.

István eltűnésének rejtélyes körülményei
- Istvánt utoljára hajnali fél 1 körül látták, majd nem sokkal később egy térfigyelő kamera rögzítette, amint a tiszaugi Kossuth utcában gyalogol a Böcs-horgásztó irányába. A 30 éves férfinál zseblámpa volt, szürke-fekete kapucnis pulóvert, farmert és barna bakancsot viselt, hátán pedig egy fekete Vans hátizsákot hordott magával. Különös körülmény, hogy az iratait otthon hagyta, ugyanakkor információink szerint jelentősebb összegű készpénz lehetett nála az eltűnésekor.
- Az eltűnésének megoldását tovább bonyolítja, hogy István mobiltelefonja később Dunaújvárosban került elő. A készüléket – annak SIM-kártyája nélkül – egy elhagyatott gyárépületben találták meg, egy hajléktalannál, aki azt állította, ő is csak kapta egy másiktól. Hogy a telefon pontosan hogyan és mikor jutott el a közel kétórányi autóútra lévő Tiszaugról Dunaújvárosba, azt egyelőre nem tudni, ahogy a SIM-kártya sorsa is ismeretlen. Annyit tudni, hogy a családja István Samsung-fiókján keresztül tudta lekövetni a készülék mozgását, ami végül Dunaújvárosba vezette őket.
- És bár érkezett bejelentés arról, hogy a város külterületén látni vélték Istvánt, ezek az információk eddig nem vezettek eredményre. A hozzátartozók így azóta is folyamatos bizonytalanságban élnek.
Lapunknak István édesanyja, Judit megrendítő őszinteséggel beszélt a történtekről.
Sajnos nem jelentkezett Pisti azóta sem. Hihetetlen, nem tudjuk elfogadni, hogy így elment. Megszakad a szívünk érte. Összetört az egész család
– mondta megtörten. Hozzátette: bármi is történt, fiunkat feltétel nélkül várjuk haza. Azt szeretnénk, hogy csak adjon életjelet magáról. Bármi problémája van, segítünk neki megoldani. Az édesanya szerint a legnehezebb a teljes bizonytalanság, hogy semmilyen konkrét nyom nem áll rendelkezésükre, ami segítené a keresést.
Sajnos bizonyítékunk nincs arról, hogy pontosan hol lehet. Csak reménykedhetünk, hogy jól van. Azt sem tudhatjuk, egyedül van-e, és biztonságban van-e?
– fogalmazott az édesanya.
A család saját erejéből fakadóan mindent megtett: több városban, köztük Dunaújvárosban és Pusztaszabolcson is plakátoltak, de még az ország nyugati részén is keresték Istvánt. A közösségi médiában is folyamatosan terjesztik az eltűnésének hírét, bízva abban, hogy valaki érdemi információval tud szolgálni.

Korábban az is kiderült, hogy István az eltűnése előtt mi iránt érdeklődött az interneten.
Olyan kifejezésekre keresett rá az interneten, mint:
- Urbex Hungary, elhagyatott helyek Magyarország, szellemvárosok,
- Bükki Nemzeti Park, Balatonlelle játszótér és szalonnasütögető,
- Vadkemping, sátorozó helyek Magyarország, vagy a
- Körmendi bevásárlóközpont, dunaújvárosi, józsefvárosi és budapesti piacok.
– írta meg a Bors, amiből bár nem tudni, van-e ezeknek köze a történtekhez, de felmerül a gyanúja, hogy István tudatosan keresett olyan helyeket, ahol elvonulhatott a külvilágtól.

Judit lapunknak most arról is beszélt, hogy a családot megviselik a különféle találgatások és rosszindulatú megjegyzések.
Vannak gonosz emberek, akik mindenfélét mondanak, de nem tudják, mit él át egy szülő ilyenkor
– mondta az édesanya, aki szerint most egyetlen dolog számít igazán: fiuk valamilyen formában jelezze, hogy életben van.
– Az ajtónk örökké nyitva áll előtte. Mindig hazavárjuk. Nagyon szeretjük, és csak azt szeretnénk tudni, hogy jól van – tette hozzá.
A rendőrség továbbra is várja azok jelentkezését, akik információval rendelkeznek Budai István Bence tartózkodási helyéről. A család pedig nem adja fel a reményt: bíznak benne, hogy egyszer még választ kapnak arra, mi történt azon a februári éjszakán.







