Létrehozva: 2021.05.28.

Viharos széllel és záporokkal érkezik a hidegfront, ilyen időnk lesz a hétvégén

Egy hidegfront hatására előfordulhat az ország egyes területein eső és záporeső is.

Péntekre virradóan egy hidegfront hatására eleinte főként nyugaton, majd délnyugaton fordulhat elő eső, zápor.

Napközben a napos, gomolyfelhős időben már csak néhol északkeleten alakulhat ki egy-egy zápor. Többfelé megerősödik az északi-északnyugati szél. Hajnalban 8-14, napközben 18-23 fokot mérhetünk.

Képünk illusztráció (Fotó: Pixabay)

Szombaton a napos-gomolyfelhős időben szórványosan alakulhatnak ki záporok, zivatarok. Az északnyugati szél élénk, néhol erős lesz. A csúcshőmérséklet 16 és 22 fok között alakul – írja az Időkép.

Vasárnap is gomolyfelhős-napos időre van kilátás szórványos záporokkal, zivatarokkal. A Dunántúlon erős lökések kísérhetik az északi-északnyugati szelet. Délután 16-21 fok várható. A jövő hét elején sem érkezik meg a nyár. Továbbra is számítani kell záporokra és a légmozgás is gyakran feltámadhat.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban

INSIDER

Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast