Létrehozva: 2020.06.14.

Országszerte sok helyen okozott károkat a vihar

Országszerte sok helyen okozott fennakadásokat a vasárnap délutáni vihar, Budapesten több mint 350 helyre vonultak ki a tűzoltók – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője az MTI-vel.

Dóka Imre elmondta: a nagy mennyiségű csapadék Budapest valamennyi kerületében munkát adott a tűzoltóknak. Pilisborosjenőn például a lezúduló esővíz egy mezőgazdasági területről a földet, valamint az útburkolatot elsodorva elöntötte és járhatatlanná tette a 10-es főút egy szakaszát.

Fotó: MTI/Lakatos Péter

Szintén az esőzések miatt riasztották több esetben a katasztrófavédelem munkatársait Fejér megyében Bicske és a Váli-völgy térségébe, Komárom-Esztergom megyében Tatabánya, Jász-Nagykun-Szolnok megyében pedig Szolnok környékére – mondta.

Szolnokon például – már-már szokásos módon, ahogy minden nagy esőzésnél lenni szokott – elborította a víz a Széchenyi lakótelepre vezető aluljárót.

A Balatonnál jellemzően kisebb fakidőlések miatt kellett kivonulniuk a tűzoltóknak, akik még délután is országszerte több helyszínen dolgoztak.

A szóvivő arra kérte a lakosságot, hogy kísérjék figyelemmel az Országos Meteorológiai Szolgálat figyelmeztetéseit.

A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint Ravazdon villám csapott egy körülbelül száz négyzetméter alapterületű családi házba vasárnap délután. A tetőszerkezet nem gyulladt ki, viszont mintegy tíz négyzetméternyi felületen beizzott, ezt a tűzoltók megszüntették.

Budapesten a rengeteg esővíztől eldugultak a csatornák, az utakon megállt és hömpölygött a víz.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Építészetileg is különleges a sziklahasadékba épített kápolna

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

mandiner.hu

Műsorváltozás a Hír Tv-ben: adásba kerül a Frizbi Tv Varga Judittal készült interjúja

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

travelo.hu

Ezek a legjobb húsvéti családi programok

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast

INSIDER

Készülj fel a hosszú hétvégére: ilyen idő lesz húsvétkor

INSIDER

Gulyás Gergely a műtétjéről: újra kellett tanulnom járni

INSIDER

Minddel tisztában vagy? Összeszedtük, mire emlékezünk a húsvéti nagyhéten