Létrehozva: 2020.11.23.

Orbán Viktor: a hét legnagyobb feladata a célzott tesztelés megindítása

A cél, hogy ne kelljen bezárni az iskolákat.

Közösségi oldalán beszélt a hét legfontosabb feladatáról Orbán Viktor miniszterelnök. Mint arról beszámoltunk, a kormányfő a hajnali 6 órakor az operatív törzs ülésén kezdte a napot. Ezt követően videóban beszélt a legfontosabb feladatról.

A kormányfő azt mondta, hogy összegezték a hét legfontosabb tennivalóit, ahol a legnagyobb feladat a szociális dolgozók és az oktatási intézmények alkalmazottjainak tesztelése. A cél, hogy ne kelljen bezárni az iskolákat.

Hetvenegy általános iskolában van rendkívüli tanítási szünet, ez az 1-8. évfolyamon tanító intézmények kevesebb, mint három százalékát jelenti – mondta a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs hétfői online sajtótájékoztatóján az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára, aki szerint az iskolák működésének fenntartása a cél.

Maruzsa Zoltán azt közölte, hogy 431 helyszínen, az általános iskolák mintegy tizenhat százalékában van jelenleg tantermen kívüli digitális munkarend, ezek közül azonban mindössze 43 esetben érintett a teljes intézmény.

Az óvodák közül 314-ben kellett valamilyen rendkívüli intézkedést bevezetni hétfőre, ez az óvodák mintegy tíz százaléka, és 178 óvodai csoportot érint – ismertette.

Közlése szerint a fertőzöttek száma 12 éves életkorig továbbra is alacsony, a napi esetszámoknak mintegy négy százalékát teszi ki.

Az eddigi iskolai és óvodai fertőzések tapasztalatai szerint az esetek 51 százalékában egyetlen tanuló fertőződik meg, míg a pedagógusok esetében ez az arány 63 százalék. Az előbbi csoportban az esetek 95 százalékában, utóbbiban pedig 97 százalékában egy és öt között marad a fertőzöttek száma – összegezte az államtitkár.

Maruzsa Zoltán hangsúlyozta, a hétfőn kezdődött és péntekig tartó célzott tesztelésen a bölcsődékben, az óvodákban és az iskolákban mintegy 191 ezer dolgozót tesztelnek ingyenesen, önkéntes alapon. Ha fertőzöttet találnak, az eddig alkalmazott tanügyi intézkedéseket, a rendkívüli tanítási szünetet vagy a tantermen kívüli digitális munkarend bevezetését rendelhetik el.

Az államtitkár úgy fogalmazott: a cél, hogy „pontos képünk legyen az átfertőződöttségről, lépjünk ott, ahol szükséges és ezáltal az iskolarendszer a lehető legnagyobb biztonságban működhessen tovább”.

Átfogó értékelést a tesztelés eredményéről annak lezárását követően, várhatóan a jövő héten adnak.

3334 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 177 952 főre nőtt a hazánkban azonosított fertőzöttek száma. Meghalt 91, többségében idős, krónikus beteg, így az áldozatok száma 3891 főre emelkedett, 43 339-en pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 130 722 fő. Az aktív fertőzöttek 22%-a, az áldozatok 25%-a, a gyógyultak 26%-a budapesti. 7461 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 627-en vannak lélegeztetőgépen. Egész Európában, a szomszédos országokban és Magyarországon is tovább nő a fertőzöttek száma, egyre többen igényelnek kórházi ellátást. A járványt megállítani nem lehet, a cél a járvány lassítása és a kórházak teljesítőképességének védelme. Ezt szolgálják a veszélyhelyzettel kihirdetett újabb védelmi intézkedések. A kormány szerdai ülésén értékeli a jelenleg érvényben lévő korlátozó intézkedések hatását és szükségességét. Továbbra is kérjük a magyar emberek együttműködését és fegyelmezettségét a szabályok betartásában! – írják. A rendőrség szigorúan ellenőrzi a szabályok betartását, pénzbírságot szabhat ki, és azokat a helyeket, ahol nem tartják be az előírásokat, bezárja. A katonák az ország több városában támogatják a rendőrök munkáját, és 93 kórházban tehermentesítik az egészségügyi dolgozókat . Elindult az egészségügyi, a szociális, a bölcsődei, az óvodai dolgozók és a pedagógusok gyorstesztelése, amelyben az orvosi, egészségügyi képzésekben részt vevő egyetemi hallgatók is részt vesznek 2 hetes fizetett gyakorlat keretében. Mától a kereskedelmi célú P+R, parkolóház, parkológarázs, zárt felszíni parkoló és nem zárt felszíni parkoló díjfizetés nélkül vehető igénybe este 7-től reggel 7 óráig. A létesítmény üzemeltetője köteles ebben az idősávban az ingyenes parkolást lehetővé tenni. Este 8 óra és reggel 5 óra között továbbra is kijárási tilalom van érvényben, mindenkinek haza kell érnie este 8 óráig. A rendőrség a kijárási tilalom megszegése miatt eddig összesen 5660 esetben intézkedett. A kijárási tilalom alóli mentesülés egyik esete a munkavégzés, amelyet azonban igazolni szükséges. Igazolásminta innen tölthető le. Az üzletek – a gyógyszertárak és a benzinkutak kivételével – este 7 óráig maradhatnak nyitva, és utána a kijárási tilalom lejártával, tehát leghamarabb reggel 5 órakor nyithatnak ki. A rendeletben nem említett szolgáltatók és szolgáltatások (például fodrász, masszőr, személyi edző) a szokott rendben működhetnek a kijárási tilalom szabályai mellett. A maszkviseléssel és távolságtartással kapcsolatosan eddig bevezetett szabályok továbbra is érvényesek, azzal, hogy a 10 000 főnél nagyobb település egyes közterületein a maszkviselés kötelező. A területek kijelölése a polgármester feladata. Sporttevékenység során, valamint a parkokban, illetve zöldterületeken a maszk viselése továbbra sem kötelező. Minden gyülekezés tilos. Az éttermek vendéget nem fogadhatnak, vendégnek ott csak az étel elvitele céljából lehet tartózkodni. A szállodák turistákat nem fogadhatnak, csak üzleti, gazdasági vagy oktatási célból érkezett vendégeket. Mindennemű rendezvény megtartása tilos, ideértve a kulturális eseményeket, valamint a karácsonyi vásárokat. A sportmérkőzéseket zárt kapuk mögött kell megtartani. A szabadidős létesítmények használata tilos, beleértve különösen a fitnesztermeket, fedett uszodákat, múzeumokat, könyvtárakat, mozikat és állatkerteket, korcsolyapályákat.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Döbbenetes felfedezés: hatlábú hegyi gazellát figyeltek meg -videó

origo.hu

Nagy a baj: Izrael megtámadja Iránt

borsonline.hu

„Hat hete nyertem a lottón – egy új szabály miatt egy fillért sem láttam”

vg.hu

Állampapír: trónfosztás az alapoknál, két vonzóbb befektetést is találtak a megtakarítók

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

mandiner.hu

Frank Füredi a brüsszeli konferenciáról: El akarnak minket hallgattatni!

origo.hu

Családja nélkül hagyta el az országot Lékai-Kiss Ramóna

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 16.: a Halaknak szép napja lesz, a Mérleg választ kap egy kérdésre

ripost.hu

Házasság első látásra: ez történt a házzal, amiben Csabit fogva tartotta volt kedvese

ripost.hu

Megvan Dárdai utódja a Herthánál, teljes a káosz Berlinben

ripost.hu

Tízéves átok alól szabadulnak ezek a csillagjegyek, így találhatod meg a társad idén tavasszal...

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

A kormány milliókat ad otthonfelújításra - hamarosan indul a pályázat

INSIDER

Hihetetlen módszerrel verte át az embereket a csaló, még egy magyar minisztert is belekevert

INSIDER

Ennyi pénzt lehet most keresni a Lidl-ben, és van egy csomó hely

INSIDER

Bekapcsolták a viharjelzőket a nagy tavainkon: nem árt figyelni őket!

INSIDER

A kismamához riasztott mentők is meghatódtak, rögtön felsírt a kis Emília