Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.11.01.

Milliárdokat szerzett a magyar emberek megkárosításából, most a kormány ellen indított totális háborút Bige László

Vesztegetési pénzek, kartellezés: Bige László meggazdagodása mögött gyanús ügyletek húzódnak.

Hét éven át folytatott jogsértő kartellezést a műtrágyapiacon és okozhatott ezzel jelentős károkat a gazdáknak és a magyar embereknek Bige László mil­liárdos nagyvállalkozó, aki saját bevallása szerint a baloldal kampányának a finanszírozására készül.

Bige a cégei által meghatározta az árakat, kizárta a piaci versenyt és az importlehetőséget. Mindezzel megkárosíthatták a fogyasztókat is, hiszen hét éven át mindenki megfizethette az áremelkedést, aki zöldséget és gyümölcsöt vásárolt.

Most a Gazdasági Versenyhivatal 11 milliárdos büntetést szabott ki rá.

MTI Fotó: Balázs Attila

A Forbes magazin szerint a tizenkettedik leggazdagabb magyar, a 115,5 milliárdos vagyonnal rendelkező Bige László módszerei azonban nem csak a versenyhivatal figyelmét keltették fel. Jelenleg bírósági eljárás folyik ellene, mert a vádirat szerint öt munkatársával közösen kétmilliárd forinttal károsította meg a saját cégét, miközben több mint hétszázmillió forint vesztegetési pénzt is kapott.

Felfoghatatlan gazdagság

Miközben a magyarok fizették meg a nyerészkedését, mesés vagyonra tett szert a baloldali oligarcha. Több milliárdot ér a birtoka, amelyet több terület egybenyitásával ért el, hétköznapi halandó ember számára pedig megközelíthetetlen erődrendszer csinált a házából.

Bige utazni is oda tud, ahova csak akar, birtokán egy helikopterleszálló is helyet kapott, amihez egy több milliárdot érő luxushelikopter is jár.

Pénzzel támogatja Márki-Zayt

Bige a Partizán nevű csatornának adott interjút, ahol gyakorlatilag bosszút esküdött az ellene folyó nyomozás miatt. Ezt nem lehet máshogy értelmezni, mint hogy

a baloldali oligarcha megfenyegette az igazságszolgáltatást.

Azt is kijelentette, hogy beszáll a baloldali választási kampányba és pénzzel is támogatni fogja Márki-Zay Pétert.

„Márki-Zay Péter nagyon jó lenne Magyarországnak” – mondta a baloldali oligarcha, majd hozzátette: végre harminc év után lenne egy független miniszterelnök-jelöltünk. Leszögezte: hajlandó lenne anyagilag is támogatni a kampányát. „A mai kormány helyett a tarka macskámat is tudnám ajánlani” – fűzte hozzá Bige.

„Jól értem, kormányváltás nélkül nem látja esélyesnek, hogy képes lesz megtartani a cégbirodalmát?” – kérdezte Gulyás Márton, mire a baloldali oligarcha leszögezte: fel nem merül, hogy nem tartaná meg a hálózatát. „Kormányváltás nélkül is meg tudom tartani a cégbirodalmamat” – fűzte hozzá Bige.

Bige László korábban, egy márciusi Partizán-interjúban gyakorlatilag felajánlotta, hogy ha megszüntetik vele szemben a büntetőeljárást, akkor távol tartja magát a politikától. A büntető igazságszolgáltatást viszont láthatólag nem hatotta meg a baloldali oligarcha felajánlkozása, és az eljárás megszüntetése helyett vádat emeltek ellene.

Bige László baloldali milliárdos régóta Gyurcsány Ferenc bizalmasa. 2009-ben úgy kapott milliárdos kölcsönt Gyurcsányéktól, hogy közben az országot csak az IMF-hitel tartotta életben, a vörösbárónak ráadásul semmilyen feltételt nem szabtak a hitel felhasználásával kapcsolatban, sőt, garanciát sem kellett adnia a pénz visszafizetésére. Bige a mai napig hűen szolgálja a Gyurcsány-Márki Zay-féle baloldalt, most éppen a kampányuk egyik finanszírozójaként. Bige abból a pénzből is támogatja Gyurcsányékat, amelyet a magyar gazdák és vásárlók kárán szerzett. Mint megírtuk, a Nitrogénművek cégcsoportjának hat érintett vállalkozása is kartellezett, ami miatt 14 milliárdos büntetést is kaptak a versenyhivataltól.

A baloldali milliárdos régóta szolgálja ki Gyurcsányékat

Korábban az Origo is beszámolt róla, hogy kartellezés miatt 14 milliárd forintos büntetést kapott a Bige László nevéhez köthető Nitrogénművek cégcsoportjának hat érintett vállalkozása, valamint a Hőgyészi Agrokémiai Kft. és a Cargill Magyarország Zrt. Kiderült, hogy az érintettek jogsértő módon meghatározták a viszonteladóik számára a termékeik véghasználói árát, sőt azt is, hogy mely vevők felé értékesíthetik tovább azokat, emellett pedig jelentős évi minimum-vásárlásmennyiséget, illetve kizárólagosságot írt elő viszonteladóinak. Bige László régóta Gyurcsány Ferenc bizalmasának számít. A vörösbáró cége a Gyurcsány-kormánytól még 2009-ben kapott több mint tízmilliárd forintnyi hitelt, miközben azokban a hónapokban az ország majdnem csődbe ment, csak az IMF-hitel miatt nem következett be a tragédia. Bige László annak ellenére kapott feltételek nélküli kölcsönt a baloldali kormánytól, hogy eközben az emberek a túlélésért küzdöttek.

Kicsoda a baloldali milliárdos?

Mindezek mellett érdemes egy kicsit kitérni arra, hogy valójában kicsoda is Bige László, a baloldal vörösbárója? Bige üzleti pályafutása még Romániában kezdődött. A vegyész-üzletember egyetemi évei alatt rengeteg pénzt keresett azzal, hogy két barátjával eleinte az általuk készített Jimi Hendrix-szitanyomattal kereskedtek, később pedig sportmárkák emblémáit szitázták pólókra, amelyeket óriási mennyiségben értékesítettek. Magyarul: Bige és társai márkás divatárukat hamisítottak, amiből volt, hogy egyetlen éjszaka alatt öthavi fizetését megkereste. Bár a pólóhamisításból volt pénze, 1984-ben édesanyját követve végül mégis Magyarországra költözött. Később, mikor a ruhaüzletben túl nagy lett a konkurencia, újabb simlis üzletekbe fogott, autógumikat cserélt bárányhúsra Romániában, végül műtrágyával és mosószer-alapanyagokkal kezdett el kereskedni. Végül a kommunista utódpárt választási győzelme után, a Horn-kormány alatt a romániai Caola kizárólagos forgalmazója lett, és 1996-ra már ő lett a Magyarország és Románia közötti vegyipari termékek kereskedelmével foglalkozó legnagyobb szereplő. Az 1990-es évek alatt felhalmozott vagyon viszont nem volt elég Bige számára, újabb szintre akart emelkedni. Már nemcsak a kereskedelemben kívánt részt venni, hanem a gyártásban is. A Tiszameneti Vegyiművek (TVM) privatizációja nem is történhetett volna jobb időpontban számára. Horn Gyulánál sikeresen kilobbizta, hogy végül a harmadszorra kiírt pályázaton ő kaparintsa meg a vállalatot. 2002-ben tovább növelte a birodalmát, akkor megszerezte a Péti Nitrogénműveket (PNM). A baloldali milliárdos elképesztő ütemű meggazdagodásához hozzájárult az is, hogy miután Magyarország 2004-ben csatlakozott az EU-hoz, beindult a műtrágyaágazat. A Bige Holdingnak 2009-től gyakorlatilag gyártási monopóliuma volt, a műtrágya-előállítás terén nem maradt konkurensük. A vörösbáró így elképesztő vagyonra tett szert: bevételei 2010-ben elérték a 65 milliárd, 2012-ben pedig a 98 milliárd forintot.

Gyurcsányéktól olcsón kapott gázt és hitelt Bige

Érdemes arra is emlékeztetni, hogy Bige több mint tízmilliárd forintnyi hitelt kapott a Gyurcsány-kormánytól még 2009-ben, miközben azokban a hónapokban csak az IMF-hitel mentette meg az országot az államcsődtől. Tehát, miközben a magyar emberek túlnyomó többségének csökkentette a kormány a fizetését, vagy éppen az utcára kerültek, addig a baloldali milliárdosnak úgy adott kölcsönt a baloldali kormány, hogy semmilyen feltételt nem szabott annak felhasználásáról, sőt, a baloldali milliárdos cégének még kezességet sem kellett adnia a pénzért cserébe. Bige életútja tele van a törvény határait átlépő üzletekkel.

Imádja a luxust

Bige László a magánéletében nagyon szereti a helikoptereket. 2011-ben látott napvilágot, hogy egy 5 tonnás ezüst helikopter ereszkedett alá óvatosan manőverezve a belváros közepén, a Hotel President tetejére. Kiderült, hogy a helikopter a Bige Airé, ami a Bige Holding része.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

magyarnemzet.hu

Meghalt Ferich Balázs, a Supermanagement társalapítója, Azahriah menedzsere

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

vg.hu

Kigyulladt az amerikai haditengerészet egyik hajója, amely a gázai mólóhoz szállított felszerelést

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. április 20-21.: Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Döbbenet: Netes koldusnak állt az RTL Klub sztárja

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól

INSIDER

Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak

INSIDER

Hátborzongató: váratlan helyen jelent meg Vera rég elhunyt dédanyjának szelleme – fotó

INSIDER

„Sajnos a legrosszabbra is fel kell készülnünk” – Kétségbeesetten keresik a 46 éves marcali családapát