INSIDER

Mesét írt a koronavírusról egy magyar anyuka

A koronavírust, a pánikot és a járvány miatt kialakult veszélyhelyzetet feldolgozó meséket ír gyerekeknek Balajti Mariann meseterapeuta. Az öt történetet, melyeket a saját gyerekeinek is mesél, ingyenesen hozzáférhetővé teszi, ahol csak lehetséges. Fontos, hogy a gyerekek ne féljenek, de tudják, mi a teendő a járvány idején.
  • Szerző:

Egy baci jelent meg az erdőben, a nyuszigyerekek pedig nem szeretnék elkapni. Nyolcan élnek a nyúlüregben, szűkös lenne ott mindannyiuknak az ágyat nyomni, jobban szeretnek a szabadban szaladgálni. A megelőzésben nagyon fontos szerepe van a kézfertőtlenítőnek – ezt Kenguru mama gyömbérből, rozmaringból és más fűszerekből főzi, Mókus mama viszont a boltban vásárolja. A kis nyuszik megtanulják, hogyan kell jó alaposan bedörzsölni a mancsukat – ezzel a mesével magyarázza el Balajti Mariann meseterapeuta az óvodás gyermekeknek, miért kell most sokkal gyakrabban és alaposabban kezet mosniuk, és hogyan csinálják. Ennek a mesének Tapiból-Tevi a címe. A második mese a vitaminok jelentőségéről szól majd Játszunk címmel, A három síp a vírus leküzdéséről, a félelem oldásáról szól, és készül a karanténról és az otthoni teendőkről szóló mese. Mariann a koronavírussal járó összes, gyerekeket is érintő óvintézkedést mesébe foglalta.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

Balajti Mariann meseterapeuta, gyermekeivel, akiknek szintén mesél (Fotó: Facebook)

„Gyermekkorom óta mesélek és írok történeteket, de az élet először más területre vitt. Végül a saját gyerekeim születése után találtam meg az igazi hivatásom, meseterapeuta lettem. Egy-egy problémára, konfliktusra, zűrös élethelyzetre írok gyógyító meséket, amelyek segítenek feldolgozni és elfogadni azokat” – fejtegette Marianna. „Rendszeresen járok egy óvodás csoporthoz, a gyermekeim után ők az én kontroll-csoportom: nekik mondom el először a meséimet, amiket utána a meseterápiában használok. A múlt heti látogatásomkor azonban nem tudtam elmondani a történeteim. A gyerekek szétszórtak, feszültek voltak, odafigyelés helyett egymást piszkálták. Leraktam a mappát és beszélgetni kezdtünk. Kiderült: nagyon félnek, egyben nagyon kíváncsiak, mit tudok én a koronavírusról. Mert ők hallanak mindent, amiről a felnőttek beszélgetnek, csak sajnos legtöbbször félinformációk vagy eltúlzott félelmek maradnak meg bennük. S míg egy felnőtt könnyebben feldolgozza a szorongást, szerez helytálló információkat, a gyermeki lélekben jóvátehetetlen károkat okoz az ismeretlentől való rettegés.”

Így Mariann, amikor hazament, már tudta: most más meséket kell írnia. Öt fő téma köré csoportosította a történeteket, melyeket egymás után jelentet majd meg, minden létező és elérhető platformon – ingyenesen.

Képünk illusztráció (Fotó: Shutterstock)

„Az már biztos, hogy fent lesz a YouTube-on és a Spotify-on hangoskönyvként, és mindenhol, ahonnan ingyenesen el lehet majd érni. A legjobb az lenne, ha reklámok se lennének a közelében” – tette hozzá Mariann. „A mesékből nekem nem lesz anyagi hasznom, nem is azért csinálom. Nem feltételezem, hogy megváltom velük a világot, de ha csak néhány gyerek nyugodtabb lesz és megtanul helyesen kezet mosni, nekem már megérte.”

Így beszéljünk a kicsikkel a járványról!

Deliága Éva gyerekpszichológus a blogján részletesen kifejtette, hogyan beszéljünk a vírusról a gyerekeinkkel. Nem szó szerint, hanem a tartalmat tekintve idézzük őt.

1) Vegyük figyelembe az életkorát és fejlettségét, úgy magyarázzuk meg a történéseket.

2) Tanítsuk meg a gyereket az alapos szappanos vagy fertőtlenítőszeres kézmosásra, arra, hogy papír zsebkendőbe köhögjön, tüsszentsen és a használt zsebkendőt azonnal dobja a szemétbe.

3) Ne közöljünk túl sok információt, adatot, mert ez fokozza a gyerek veszélyérzetét. Nem szükséges tudnia, pontosan hány fertőzött van az országban vagy hányan haltak meg – hacsak nem kérdez rá.

4) Válaszoljunk röviden és érthetően a gyerek kérdéseire. Az érzelmi töltet a fontos: szavaink sugározzanak nyugalmat, természetességet.

5) A betegség kapcsán előtérbe kerülhet a halál témája. Nyugtassuk meg, hogy a családjuk nincs veszélyben és hitedtől és világnézetedtől függően beszélhetsz neki arról, mi történik a halál után.

Képünk illusztráció (Fotó: Pixabay)

6) Ne legyenek a vírussal kapcsolatban tabu témák! A cél nem a tudományos pontosság, hanem a megnyugtatás.

7) Beszélgetés közben kiderül, mit gondol a gyerek a vírusról, így a téves vagy félreértett információkat helyre lehet tenni.

8) A felnőtteknek szóló, vírussal kapcsolatos tartalmakat, a híradót a gyerek ne nézze, hallgassa!

9) Ne beszélj a gyerek füle hallatára arról, mennyire kétségbe vagy esve.

10) Ne fenyegetéssel, hanem példamutatással, szép szóval vedd rá a gyereket arra, hogy mosson kezet és tartsa be a biztonsági előírásokat.

11) Magyarázd el, miért fontos elővigyázatosnak lenni, minek mi az értelme.

A Mindmegette karácsonyi ajánlata
Tiramisu-variációk karácsonyra
Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?