Létrehozva: 2021.10.19.

Megvannak a vadászati kiállítás számai, meg fogsz lepődni

Hatalmas sikerrel zárult az „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás október 14-én. A HUNGEXPO területén lévő kiállítást 616 ezren tekintették meg, a vidéki helyszínekkel együtt pedig 1,5 millió felett volt a látogatók száma.

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Kovács Zoltán, a vadászati világkiállításért felelős kormánybiztos kedd délután egy sajtó háttérbeszélgetésen értékelte a vadászati világkiállítást.

„Örömmel mondhatom, hogy a HUNGEXPO területén 616 ezren látták a kiállítást, míg a vidéki helyszínekkel együtt a látogatók száma meghaladta a 1,5 milliót” – mondta Kovács Zoltán.

Fotó: MTI

Az államtitkár hozzátette: 60 ezer diák is kilátogatott a HUNGEXPO területén lévő kiállításra.

A 70 ezer vadász volt az elsődleges célcsoport, de közben kiderült, hogy igenis meg lehet szólítani úgy az embereket, hogy a vadászok, a szakemberek minden igényét kielégítse a rendezvény, de egyúttal a nagyközönséghez is szóljon. A horgászat, a vizek szerelmesei szintén a célcsoporthoz tartoztak. Büszkén mondhatom, hogy egy programra, egy kiállításra még soha ennyien nem látogattak ki a HUNGEXPO-ra” – hangsúlyozta Kovács Zoltán.

A különféle vidéki rendezvények folytatódnak az év végéig. Ilyen lesz például a májusban elmaradt, december 29-én kezdődő háromnapos nemzetközi Európai Kutya Show, ez zárja majd a világkiállítás programsorozatát.

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes kiemelte, hogy a kiállítás a XXI. századi Magyarország legnagyobb rendezvénye volt, országszerte 1500 esemény kapcsolódott hozzá.

Semjén Zsolt (Fotó: MTI/Varga György)

Semjén Zsolt azt is elmondta, hogy bár lett volna igény arra, hogy hosszabb ideig tartson a vadászati világkiállítás, ezt azért nem lehetett megtenni, mert tematikus világkiállítás volt, így csak 20 napig tarthatott. Így is 50 ország vett részt saját kiállítással, a kongresszusokon pedig több mint 100 ország képviseltette magát.

Kovács Zoltán megemlítette, hogy a turizmusban is óriási fellendülést hozott a kiállítás, hiszen ebben a húsz napban Budapesten az ilyenkor szokásosnak a háromszorosa volt a vendégéjszakák száma.

Kovács Zoltán (Fotó: Ripost)

Ugyanakkor a Turisztikai Ügynökség adatai szerint október 1-16. között 1,3 millió vendégéjszakát töltöttek el a belföldi szálláshelyeken, 62 százalékban hazai turisták. Az összes vendégéjszaka 27 százaléka budapesti volt. A fővárosi vendégforgalom 74 százaléka a világkiállítás ideje alatt külföldről származott.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány

vg.hu

Új sorozat érkezik a Fix Magyar Állampapírból

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

travelo.hu

Videó: Debrecenből elindult az első olyan járat, mellyel a világ számos pontja válik elérhetővé

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban

INSIDER

Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast