Létrehozva: 2021.02.17.

Megszólalt a virológus: ez vár ránk a világjárvány után

Egyre több járványügyi szakember véli úgy, hogy a koronavírus a világjárvány után is velünk marad. A közelmúltban a Moderna vezérigazgatója is erről nyilatkozott. Dr. Rusvai Miklós víruskutató is ezen a véleményen van. A professzor azonban mindenkit megnyugtat: nem kell attól tartanunk, hogy még az unokáink is maszkban fognak járni.

Miközben sokakat már a karnyújtásnyira lévő védőoltások híre is megnyugtat, egyre inkább felmerülhet a kérdés: mi lesz velünk a világjárvány után? Válaszával egy kicsit messzebbről indít a Ripost által megkérdezett dr. Rusvai Miklós virológus.

„Az endémia olyan fertőző betegség, amelynek a kórokozója folyamatosan jelen van a lakosságban” – magyarázza a virológus. Ilyen manapság Magyarországon például az ajakherpesz, a nátha vagy a papillomavírus-fertőzés.

Velünk marad a koronavírus, de működik majd ellene a nyájimmunitás (Fotó: Pixabay.com)

Az endémiás fertőzések nem jelentkeznek hirtelen nagyszámú emberen, de jelen vannak, és mindig van olyan, aki éppen beteg.

Dr. Rusvai Miklós szerint a koronavírus folyamatosan jelen lesz a lakosság körében, de négy-öt év múlva már nem fog olyan járványt okozni, mint jelenleg (Fotó: TV2)

„Az epidémiák azok a fertőző betegségek, melyek hirtelen rövid idő alatt nagyszámú emberen jelennek meg, mint például az influenza. A pandémiák pedig a világon gyorsan szétterjedő, rövid idő alatt tömegeket megbetegítő fertőzések” – mondja a virológus. Eddig a Covid-19 betegség pandémia volt, és ilyen volt például a spanyolnátha is, amely száz évvel ezelőtt végigsöpört az országokon és mindenhol nagyszámú megbetegedést okozott. A spanyolnátha a kezdeti pandémiás szakasz után epidémiává, szezonális influenzajárványokká „szelídült”. A koronavírus esetében nagy valószínűséggel a jelenlegi pandémiából előbb-utóbb vagy szezonális epidémia, vagy endémia lesz, vagyis folyamatosan jelen lesz a lakosság körében a vírus, de olyan járványt, mint amit most tapasztalunk, négy-öt év múlva már nem fog okozni. Ezt a „szelídülési” folyamatot a vakcinázás fogja segíteni, felgyorsítani.”

A vírus folyamatosan jelen lesz a lakosság körében, de a vakcinázás felgyorsítja a járvány „megszelidítését” (Fotó: MTI)

Az endémiás vírus fenntartja a nyájimmunitást

„Attól kezdve azonban, hogy epidémiás vagy endémiás lesz a vírus, a lakosság jelentős része legalább részlegesen védett lesz. Mivel folyamatosan jelen van a vírus, nem kell megállás nélkül védekezni ellene. Az endémiás vírus ugyanis fenntartja a nyájimmunitást” – mondja Rusvai professzor. Aki azonban vakcináztatni akarja magát, az megteheti. Tehát endémiás fertőzés formájában a koronavírus ugyan a világjárvány után is velünk marad, azonban legfeljebb szezonálisan jelentkező légzőszervi-betegséggé alakulhat majd át.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Utoljára ilyet Európának ezen a fertályán a kommunisták csináltak

origo.hu

Alig takarja valami Tolvai Reni hatalmas melleit

borsonline.hu

A sztárjósnő elárulta, melyik pár marad együtt Házasság első látásra végén

vg.hu

Nem a Louis Vuitton-bolt volt az első luxusüzlet az Andrássy úton, amit brutálisan kifosztottak

ripost.hu

Kollégái közölték: elhunyt a népszerű rádiós, 68 éves volt

hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

origo.hu

Szexképek kerültek fel az internetre Taylor Swiftről

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Elszabadult a pokol egy utasokkal teli budapesti buszon, azonnal rendőrt hívtak

ripost.hu

Alig lehet ráismerni Magyarország korábbi ünnepelt sztárjára - fotók

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

A kormány milliókat ad otthonfelújításra - hamarosan indul a pályázat

INSIDER

"Megb@szlak!" - Kilométereken át üldözte a rémült tinit a dorogi rém

INSIDER

Cigarettáért indult Norbert, később már csak a holttestét találták meg

INSIDER

"Semmijük nem maradt" - cigicsikk miatt éghetett le egy házaspár lakása Kaposváron

INSIDER

Orbán: mindenkinek az uniós határokon kívül kell maradnia, amíg menekültügyi kérelmét elbírálják