RETRO RÁDIÓ

Megszólalt a Ripostnak az összevert Bernadett

Megszólalt a Ripostnak az összevert Bernadett
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 02. 13. 05:40

Beperelte volt párját az a katonatiszt, aki korábban a felismerhetetlenségig összeverte a nőt. Tette mindezt azért, mert Orosz Bernadett – miután brutális módon bántalmazták – egy Facebook posztban kiírta a férfi teljes nevét. A Ripostnak megszólalt Bernadett, aki pofátlanságnak tartja, hogy bántalmazója perelte be.

Rendkívüli hír jelent meg a napokban a Nem tehetsz róla, tehetsz ellene Facebook-oldalon: Orosz Bernadettet, akit volt párja, a nyugalmazott katona felismerhetetlenségig összevert, beperelte a bántalmazója. Mint a Ripost megírta, a hatgyerekes anyát volt párja még novemberben verte meg, a rendőrség pedig eljárást indított. A férfi most ötmillió forintot követel tőle azzal az indokkal, hogy Bernadett nyilvános Facebook-posztban teljes nevén nevezte meg, mint bűnös elkövetőt, és ezzel megsértette a személyiségi jogait.

Fotó: Facebook

„Ezt ahhoz tartom hasonlatosnak, amikor százmilliós kártérítést és egymilliárd forintos bírság kiszabását kérte a tiszavasvári tanár megölésének egyik olaszliszkai gyanúsítottja, amiért a hatóságok és a média a lincselés szót használta az esetre„ – olvasható a válasza a posztban dr. Gál Andrásnak, Bernadett jogi képviselőjének.

A Facebook-oldal egy megmozdulást is szervez március 8-ára, azaz nőnapra a Hősök terére Bernadettért, és a többi áldozatért.

A Ripost megkereste Bernadettet, aki mint mondta, elképedve fogadta a per hírét.

„Ez a pofátlanság csúcsa!” – mondta Bernadett. „Mivel nárcisztikus jellemvonásai vannak, így számítottam valami megtorlásra, hiszen minden hasonló jellemű személynél ez bekövetkezik: még neki áll feljebb, nem vállalja a felelősséget, és ő akar belőle hasznot húzni!„

Fotó: Bors / Czerkl Gábor

Az anyuka rémálma nem ért véget, pedig elmondása szerint még kártérítési pert sem indított, csupán a kórház részéről történt feljelentés az ügyben.

„Fenekestül felfordult az életem, és nem elég, hogy műtétekre kellett járnom, és a kórházi kezelés költéségét fizethettem, most már azt se fogom tudni, hogy épp melyik ügy miatt idéznek be tanúként. Nem lehet egy lapra tenni a személyiségi jogokat azzal a ténnyel, hogy meg akart ölni – mondta Bernadett, aki továbbra sincs jól: az okot még nem szüntették meg, csak a tüneteit kezelték, amelyek alapján most háziorvosával tályogra gyanakodnak.

„Úgy érzem a végén sikerülni fog, ha beleadok apai-anyait. Az igazságot képviselem, és hiszem, hogy végül a jó győz – tette hozzá bizakodva Bernadett.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.