INSIDER

Megszólalt az összevert hatgyermekes magyar anya: ilyen volt a kapcsolata bántalmazó párjával

A nő még mindig nem gyógyult meg teljesen a brutális verés óta.
  • Szerző: Ripost

Orosz Bernadett, akinek az ügyén az egész ország felháborodott, őszintén beszélt a korábbi bántalmazásokról. A hatgyermekes anyát volt párja verte össze, a nő ekkor állt nyilvánosság elé.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

Fotó: Facebook

A Borsnak most elmondta, hogy fél év a rehabilitáció. „Darabos orrcsonttörésem van, még fel van az arcom dagadva, a fülem szétszakadt. Ez a második bántalmazásnál történt, amikor a fülemet, a dobhártyámat beszakította. Az is nyolc napon túl gyógyuló sérülés volt, ha a kórház jelenti, akkor talán ez az utolsó nem történik meg” – fogalmazott.

Az édesanya elmondta, hogy a brutális verés óta egy hónap telt el, csak távoltartási végzés van, az orvosszakértő véleményére várnak.

A férfi jelenleg is szabadon van, ez a nő szerint rendkívül káros lehet. „Mi történik, ha megismerkedik még egy nővel? A kapcsolatunk alatt is mindig voltak női. Nárcisztikus, vagyis önimádó alkat, akinek táplálni kell az egóját. Tavaly októberben ismerkedtünk meg, onnantól szinte kéthetente lebukott. Mindig felajánlottam a barátságom, de nem fogadta el. Próbáltam lebeszélni magamról, érvelni mások mellett, hogy megszabaduljak tőle, de egyszer sem fogadta el. Érzelmileg zsarolt, támadt, terelt, hárított. Végtelen az ellenem bevetett eszközlista” – sorolta.

„Ilyen embertől nem lehet megszabadulni. Most is csak barátok voltunk, de csapdába csalt. Amikor még együtt voltunk, megígértem, hogy elkísérem a rendezvényre Bujákra. Az egy védett katonai létesítmény, gondoltam, katonák között biztonságban vagyok” – emlékezett vissza a történtekre Bernadett.

„Többször megjelent a lányom munkahelyén vagy az enyémen. Dolgoztam, a lányom hívott, hogy ott van nálunk. Felhívtam, hogy távozzon, mire a kislányom előtt üvöltötte: öngyilkos lesz. Körözött a házunknál, nem tudtam hazamenni. Zaklatott. Nárcisztikus elől nincs menekvés, nem engedi el az áldozatát. Miután bántalmazott, el akart venni feleségül, hozzánk költözni, közös gyereket. Azt láttam egyetlen kiútnak, ha barátságot ápolok vele. Azt hittem, már nem lehet semmi baj” – vallotta be őszintén az édesanya.