
Áll a bál Szegeden: óriásit csalódott a kirúgott világsztár
A OTP Bank-Pick Szeged kézilabdaklub egyoldalúan felbontotta a világklasszis svéd irányító szerződését. Jim Gottfridsson mélységesen csalódott eddigi klubjában.
Az Európa-bajnok svéd irányító, Jim Gottfridsson a szezon közben távozik a Bajnokok Ligája-negyeddöntőre készülő OTP Bank-Pick Szeged férfi kézilabdacsapatától. A klub szombaton közzétett hivatalos közleményében mindössze a szerződés felbontását erősítette meg, a döntés hátteréről azonban nem adott tájékoztatást.

Jim Gottfridsson megszólalt a szerződésbontásáról
A svéd klasszissal kapcsolatban már a hét elején tudni lehetett, hogy nem hosszabbítja meg szerződését, ennek tükrében pedig kedden el sem utazott Lengyelországba, ahol a Szeged 32-32-es döntetlent játszott a Kielcével, és bejutott a kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe.
A klub hivatalos közleményében úgy fogalmazott, hogy a közös célok és ambíciók nem változnak, ugyanakkor ebben nem idézték magát Gottfridssont. A svéd irányító később saját közösségi oldalán szólalt meg, ahol egyértelművé tette: nem önszántából távozott, állítása szerint egyszerűen kirúgták a csapatból.
Megerősítem, hogy az OTP Bank-Pick Szeged egyoldalúan megszüntette hároméves szerződésemet. Mindez bármiféle indoklás nélkül és előzetes egyeztetés nélkül történt, súlyosan megsértve szeretett sportágam írott és íratlan szabályait. Ez annak ellenére történt, hogy minden edzésen és mérkőzésen teljes szívvel küzdöttem a csapatért, maximális odaadással és büszkén viseltem ennek a nagy múltú klubnak a mezét. Itt szerettem volna befejezni profi pályafutásomat. Ebben a csodálatos városban képzeltem el magam és családom közeljövőjét, és pályafutásom utolsó éveit ennek a klubnak akartam szentelni. Csalódottságomat nem lehet szavakba önteni. Soha nem gondoltam volna, hogy egy ilyen presztízsű klub félreteszi a sportetikai és jogi alapelveket – számomra ismeretlen okok miatt. A klub eljárását jogellenesnek tartom, és jogi csapatommal együtt azon fogok dolgozni, hogy a jövőben ilyesmi ne történhessen meg egyetlen kézilabdázóval sem Magyarországon. Köszönöm a támogatásotokat!
- írta az Európa-bajnok irányító.
A bejegyzésre a szegedi klub is reagált, ők azt mondják, jogszerűen jártak el.






