Létrehozva: 2021.07.24.

Megrázó részletek az M6-oson történt 4 emberéletet követelő balesetről

Felmerült a gyanú, hogy embercsempész okozhatta a tragikus kimenetelű balesetet.

Kiderült: nem klasszikus baleset történt 2021. július 24-én 16 óra körül az M6-os autópálya, Budapest felé vezető oldalán, a 131-es kilométerszelvény közelében.

A rendőrség most bejelentette: a magyar rendszámú személygépkocsi vezetője a hatósági jelzés ellenére nem állt meg, az intézkedés alól kivonta magát. A sofőr önmagát és másokat veszélyeztetve közlekedett az autópályán, ám elveszítette uralmát a járműve felett és a szalagkorlátot átszakítva az árokba csapódott.

A balesetben a jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint négy ember életét vesztette, három másik sérültet mentőhelikopterrel kórházba szállítottak – írja a police.hu.

Halálos kimenetelű baleset történt az M6-oson
Fotó: Police.hu A baleset körülményeit a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya vizsgálja. Az esettel kapcsolatban bűntett gyanúja is felmerült, melyet a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága jelenleg is vizsgál. A rendőrség teljes útlezárás mellett folytatja a helyszíni szemlét. Az arra közlekedők, a balesettel érintett útszakaszt a 6-os és 63-as számú főutak irányába tudják elkerülni.

 

origo.hu

Újra kapható lesz a Nokia 3210

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

borsonline.hu

„Sok mindent megbocsátottam, de van, amit nem lehet” – Kecskés Enikő kitálalt a szakításról T. Dannyvel

hirtv.hu

Paláver – Rost Andrea egyelőre megúszta: Magyar Péter arra utasította a világhírű énekest, hogy tempósabban énekeljen + videó

ripost.hu

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

vg.hu

A kínai elnök Magyarországon: így védik a világ egyik legfontosabb emberét – Hszi Csin-ping kínai Rolls-Royce-szal érkezik Orbán Viktorhoz

origo.hu

Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét Balogh Edina

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Brutális mészárlás: szex után végzett áldozatával a miskolci gyilkos

INSIDER

Menczer Tamás: Gyurcsány Ferenc háborúpárti politikus

INSIDER

Kölcsön adta az autóját a 4 gyermekes anya, 150 ezer forintja bánta

INSIDER

"Csak az maradt nekem, ami a tűz idején rajtam volt" – mindene odalett az egykori állami gondozott Istvánnak