Létrehozva: 2020.09.12.

Megrázó közeli fotó: élt vagy halott volt VV Fanni?

A bíróságon levetítették a felvételt, ahol B. László Novozánszki Fanni magatehetetlen testét cipeli.

Ahogy arról a Ripost is beszámolt, pénteken mutatták be a tárgyaláson azt a felvételt, amelyen látszik, hogy a VV Fanni meggyilkolásával vádolt B. László kicipeli a lány magatehetetlen testét a kocsihoz.

A felvételt a Borsonline tette közzé, és azonnal elkezdődtek a találgatások, vajon élt-e még a valóságshow-sztár ekkor vagy sem. Több kommentelő tudni véli, hogy már halott lehetett, mások szerint egy halott feje nem így lóg... Annyi a bizonyos, hogy ekkor nem volt magánál, hiszen keze, lába és feje ernyedten lóg.

Fotó: Bors

B. László azzal védekezik, hogy a videón látott cipelés közben Fanni ájult volt, de még élt. Az Országos Rendőr-főkapitányság egykori alezredese, volt életvédelmi nyomozója, Kátai Elek szerint bár a felvétel valóban drámai, de önmagában nem, csak más bizonyítékokkal együtt lehet perdöntő.

„Valóban nem életszerű, hogy egy ájult embert cipelünk, ahelyett, hogy orvost hívnánk, de ez még mindig csak segítségnyújtás elmulasztásának minősülne jogilag – magyarázta a volt nyomozó a Borsnak. – A felvétel önmagában nem elegendő a gyilkosság, de még a segítségnyújtás elmulasztásának igazolásához sem, viszont majd a többi bizonyítékkal együtt, a bizonyítékok láncolatában már jelenthet tényleges bizonyítékot” – mondta Kátai.

H. Hajnalka, Fanni egyik legközelebbi barátnője meggyőződéssel állítja, hogy Fanni gyilkosság áldozata lett.

„Biztos vagyok benne, hogy az ismerősei, barátai együtt tervelték ki a bűncselekményt, és mindkettőjük keze benne van. Már nem reménykedem, azt gondolom, Fanni sajnos már nem él, és ez a két ember ölte meg vagy szándékosan, vagy véletlenül” – vélekedett a Borsnak.

Szerinte beadtak valamit a barátnőjének, amitől magatehetetlenné vált.

„Fanninak szívritmuszavara volt, és emiatt kerülte, sőt kifejezetten félt a kábítószerektől. Nem tartom kizártnak, hogy ebből lett a baj, hiszen aki nem él ilyen szerekkel, arra még erőteljesebben hathat, hát még, ha baja is van” – árulta el Hajnalka.

Ezután a tanúk padján az a két ember következett, aki a vádlott bérelt autóját kitisztította, és felfedezte a vérfoltokat. A tisztítóműhely dolgozói állítják, minimum egy liter vért mostak ki a kocsiból, amely hosszú, sötét hajszálakkal volt teli.

„Az autó hátsó ülését kutyaszőr és hosszú, női hajszálak borították, és három lábrész is telis-tele volt agyagos, sárgás színű sárral, ahogy a kerekek és a kaszni is. Rettentően koszos volt az autó, amiben vérfoltokat is találtunk” – mondta az alkalmazott.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot, késsel fenyegette, gyakran bezárta - borzalmas részletek

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Ez még Hamiltonnál is nagyobbat szólhat, elképesztő átigazolásra készül a Red Bull

vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Különösen pusztító vírust terjesztő kullancsfaj jelent meg hazánkban

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

travelo.hu

Íme, a hazai 10 legolcsóbb termálfürdő, ahol elfogadható árakkal várnak

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban

INSIDER

Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast