RETRO RÁDIÓ

Megoldódott az eltűnt, majd holtan talált szentesi édesanya ügye

Megoldódott az eltűnt, majd holtan talált szentesi édesanya ügye
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2021. 01. 27. 10:53

Tavaly februárban tűzött ki a rendőrség 10 millió forintos nyomravezetői díjat a 2006-ban eltűnt Koncz Judit ügyében. Azóta kiderült: a nőt élettársa gyilkolta meg.

Koncz Judit 2006 júliusában tűnt el otthonról: papucsban és hálóingben, kétéves kislányát hátrahagyva. A nő eltűnését eleinte közigazgatási eljárás keretében vizsgálták, tehát nem gyanakodott a rendőrség arra, hogy bántották volna Juditot. 2011-ben, öt évvel Judit eltűnése után még mindig terítéken volt a téma. Akkor Tyityán László, a szentesi kapitányság bűnügyi osztályának vezetője a Zsaru Magazinnak adott interjúban azt mondta, hogy nem találtak gyilkosságra, emberrablásra vagy a nő hollétével kapcsolatos más bűncselekményre utaló nyomot. A helyszíni szemlén a bűnügyi technikusok még luminolos eljárást is bevetettek, de sehol sem volt vérszennyeződés.

2014-ben aztán mégis fordulat állt be az ügyben, a rendőrség nyomozni kezdett, két év elteltével pedig a volt élettárs házát és udvarát is feltúrták. A férfi ezalatt már Angliában élt Judittal közös kislányukkal.

Az igazi fordulat aztán egy évvel ezelőtt következett be, ekkor vált biztossá az, hogy Juditot megölték. Nyomravezető díjat ajánlott fel a rendőrség annak, aki bármilyen információval tudott volna szolgálni az ügyről.

Mindössze 5 hónap telt el ezután, és a rendőrség megtalálta a nő holttestét. Ekkor már a volt élettársat gyanúsította a rendőrség, és európai elfogatóparancsot adtak ki ellene, végül Olaszországban került őrizetbe.

Koncz Judit ügye az elmúlt 14 évben igazi X-akta volt. A nő lánya már 17 éves lesz tavasszal, a szeged.hu úgy tudja, újra Szentesen él.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.