Létrehozva: 2021.09.12.

Újabb fejlemények a lepsényi 12 éves Martin ügyében, akit diáktársai súlyosan összevertek

Az általános iskolás fiú családja nagyon aggódik a gyerek lelki állapota és az egészsége miatt.

Mint arról a Ripost beszámolt, eszméletlenségik verték a 12 éves Martint az iskolájában. A fiatal fiút az ebédlőben támadta meg négy idősebb iskolatársa. A tinédzsert nagymamája vitte be az ügyeletre, majd orvosi tanácsra a kórházba.

Fotó: Tv2

A fiú nagymamájának elmondása alapján senki nem segített unokájának, a felügyelő pedagógus nem tartózkodott ekkor az épületben. A nagymama azt mondta, jelezte a történteket az iskola vezetőségének, ám a sajnálatnyilvánításon kívül más választ nem kapott. Sőt, a tankerület az ő számára teljesen más információval szolgált. A feol.hu próbálta felvenni a kapcsolatot az iskola igazgatónőjével, ám ő nem kívánt nyilatkozni.

A portál úgy tudja, hogy a nagymama feljelentést tett a Siófoki Rendőrkapitányságon, innen to­vábbították az ügyet a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányságnak, ahonnan azt a választ kapta a feol.hu: a Székesfehérvári Rendőrkapitányság nyomozást rendelt el súlyos testi sértés bűntett kísérlete miatt.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 29.: Túlcsordulnak az érzelmek nagypénteken

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban

INSIDER

Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast