Létrehozva: 2020.03.30.

Koronavírus: a halálos áldozatok nagy része idős, beteg ember

A koronavírus-járvány halálos áldozatainak nagy része az idős, krónikus betegséggel küzdő emberek közül kerül ki – mondta Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője hétfő reggel az M1 aktuális csatornán.

A műsorban felidézték a koronavirus.gov.hu-ra feltett legfrissebb információkat, amelyek szerint meghalt újabb két, 90 év feletti, alapbetegségekkel küzdő beteg a koronavírus-járványban Magyarországon, az azonosított fertőzöttek száma pedig 447-re nőtt.

Szlávik János az adatokra reagálva elmondta, a járvány kibontakozásával az enyhe tünetekkel rendelkezők otthon is gyógyulhatnak.

Ilyenkor néhány hét alatt enyhülhet a láz és a köhögés

- tette hozzá.

A kórházban csak a súlyos, sokszor életveszélyes állapotban lévőket kell kezelni; közülük körülbelül 10-15 százalék szorul gépi lélegeztetésre

– mondta.

Szlávik János felhívta a figyelmet: megállapították, hogy a koronavírus a már teljesen gyógyult, s már jó állapotban lévő betegek szervezetében is kimutatható. Ezért azoknál, akik már három napja jól vannak, további, kéthetes otthoni karanténra van szükség, hiszen csak így lehet biztosítani, hogy nem adják tovább a kórt.

Hozzátette, vannak olyan gyógyszerek, amelyekkel a betegség súlyossá válása megelőzhető.

Fotó: AFP

„Ezek között a gyógyszerek között vannak különböző, malária elleni készítmények, antibiotikumok és más vírus elleni gyógyszerek. Ezek kombinációjával – úgy tűnik – Magyarországon is sikerül a súlyosabb szövődmények kialakulását csökkenteni. A betegek 30-40 százalékánál alkalmaznak ilyen készítményeket”

– mondta Szlávik János.

Valódi gyógyszer a koronavírus ellen egyelőre csak kísérleti stádiumban létezik

– hangsúlyozta.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Krumpliszsákként dőlt el a brutálisan fejberúgott focista - videó

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"

hirtv.hu

Háború Ukrajnában és Izraelben – Egyedül Ukrajna nem ítélte el az oroszországi vérengzést

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

ripost.hu

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Terrorpánik Európában: Zárják a német határokat, stadionok elleni dróntámadásoktól tartanak

INSIDER

Különleges akciót jelentett be az Élelmiszermentő Központ: több száz rászoruló családot segítenek húsvétkor

INSIDER

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"

INSIDER

Pizsamában tűnt el egy néni a XIX. kerületből, szerettei rettenetesen aggódnak érte

INSIDER

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár