INSIDER

Koreaiak helyszínelnek a Duna-parton

Hartán, 120 kilométerre délre Budapesttől, találták meg tegnap délelőtt egy koreai férfi holttestét a Dunában. Tudósítóink látták: koreai helyszínelők vezették a kutatást. Információink szerint tegnap Budapesten, a Kopaszi-gátnál is találtak egy halottat, a Margit hídnál pedig azért tesznek erőfeszítéseket, hogy kiemeljenek 3 holttestet. A Ripost ott járt a helyszíneken!
címkék:
  • Szerző: Ripost

„Éppen dolgoztunk a rakományhordó hajón, amikor egyszer csak megláttunk egy testet beleakadva a hajókikötő drótjába" – meséli a %%-nak Zoltán, egy hajómunkás Hartán. Idáig, vagyis csaknem Paksig sodorta a Duna egy 50 év körüli koreai férfi holttestét a víz.

Csáklyával húzták el a holttestet

„ Arccal lefelé a vízben volt, tele kék-lila foltokkal. Nagyon megrázó volt "– teszi hozzá a férfi, aki, hogy dokumentálja a rendőröknek az esetet, le is fotózta a történteket. A %% munkatársai is látták a megrendítő fotókat az áldozatról, de kegyeleti okokból természetesen nem közölhetjük ezeket. 

„Azonnal hívtuk a vízi rendőröket, akik villámgyorsan megérkeztek a motorcsónakkal. Elkérték a hajósaimtól az uszadékellökő csáklyát, és azzal kiakasztották a testet a drótból. Ezután lehúzták a következő partszakaszig, majd elvitték megvizsgálni."

 

Koreai helyszínelők dolgoznak a parton

Hartánál koreai helyszínelők vezették a munkát: fotóztak, szemléztek, kerestek. Tudósítóink beszámolója szerint nem tűnnek feszültnek, higgadtan teszik a dolgukat a magyar rendőrökkel együttműködésben. A víz fölött katonai és rendőrhelikopterek köröztek.

A Kopaszi-gátnál is riasztás volt

A rendőrség tegnap cáfolta a lapinformációkat, amelyek szerint a hétvégén Ercsinél több holttestet is találtak. A %Ripost% viszont úgy tudja, hogy tegnap Budapest déli részénél, a Kopaszi-gátnál is felhozott egy holttestet a víz, ám ezt senki nem erősítette meg, így elképzelhető, hogy csak vakriasztás történt.  Amikor tudósítónk ott járt, heves mozgás volt a parton a közeli vízi rendészetnél: jöttek-mentek a rendőrségi hajók.

 

Csak 7 ember élhette túl

19 embert még mindig keresnek a 35 embert szállító, Hableány nevű hajó múlt szerdai katasztrófája után. Az első éjszaka 7 koreai túlélőt találtak és 7 koreai holttestet, majd indult a keresés az eltűnt 21 ember után. Még nem találták meg a 2 fős magyar személyzet holttestét sem. Tegnap, információink szerint, 2 holttestet találtak – egyiket a Kopaszi-gátnál, és egy koreai férfiét a Bács-Kiskun megyei Hartán -, valamint délután a búvárok erőfeszítéseket tettek 3, a hajóban rekedt ember testének kiemelésére .

A szerbiai Vaskapu-szorosig is lesodródhatnak a holttestek

A Duna egész magyarországi szakaszán zajlik a kutatás a holttestek után, és erre van is ok, hiszen tegnap 120 kilométerre délre a fővárostól találták meg egy áldozat testét: egészen Hartáig sodorta a víz. De a magyar hatóságok a szerbek segítségét is kérték: a holttestek akár a szerb-román határon lévő Vaskapu-szorosig lesodródhatnak. Az itteni két vízi erőművet  sűrű és erős védőháló védi a roncsoktól és a szeméttől, de a hálón fennakadnak a Dunába fulladtak holttestei is.

 

Együttműködik az ukrán kapitány

Lapunk úgy tudja, a balesetet okozó Viking Sigyn szállodahajó parancsnoka, akit kihallgatása után a Teve utcából a Gyorskocsi utcába szállítottak, egyáltalán nem tűnt idegesnek, feszültnek, normálisan, együttműködően viselkedett. A szállodahajó erejét jól jellemzi, hogy a rajta utazó, döntően amerikai turisták közül sokan nem is érzékelték, hogy az őket szállító hajó letarolt és hullámsírba küldött egy magyar utasszállító hajót, a Hableányt. A hajókapitány nem kommunikált a Hableány hajósaival.

 

A koreaiak mindenképpen be akarnak menni a hajótestbe

Információink szerint vita alakult ki a magyar és a koreai hatóságok között arról, hogy be szabad-e menniük a búvároknak a hajótestbe. A magyar álláspont szerint ez tilos és életveszélyes, mint azt Hajdu János, a TEK vezetője is mondta a tegnapi sajtótájékoztatón. A koreaiak, akinek viszont nagyon fontos a holttestek mielőbbi kiemelése, mindenképpen mielőbb be akarnak menni a hajótestbe, még azelőtt, hogy kiemelnék a hajót. A hajó kiemelésére pár nap múlva kerülhet sor, amikor ideér a Clark Ádám daru, ami eddig a magas vízállás miatt nem fért el a hidak alatt.

 

Miért nehéz menteni?

– 12-14 fok hideg a víz, melyben lassabban tudnak mozogni a búvárok.

– Rendkívül magas a vízállás, ami miatt mélyebbre kell merülni, és nehezebb látni.

– Vakon tapogatóznak a búvárok: a hordalékos vízben maximum pár centire lehet ellátni.

– Erős a sodrás, amely ráadásul a roncsnál másfélszeresére nő, ez szinte lehetetlenné teszi a mentési, de még a feltérképezési munkát is.

– Rossz pozíció: az oldalára borult hajó a Margit híd alá süllyedt, annak pillére nehezítheti a kiemelését.

– Kegyeleti jogok védelme: a hajóban rekedt áldozatok kiemelésénél biztosítani kell, hogy a katasztrófaturisták ne fotózzák-videózzák az elhunytakat.

– Megsérülhet a hajóroncs a kiemelés során, ami miatt a bent rekedt holttesteket elsodorhatja a folyó.

 

A %% információi szerint nehézbúvárok segítségével próbálják majd meg a víz alatti talaj egyengetésével elérni, hogy acélköteleket juttassanak az elsüllyedt hajó alá, így segítve a kiemelést és megelőzni a szerkezet esetleges szétszakadását.

címkék: