Létrehozva: 2021.07.07.

Játékcsónakból fejlesztett drónhajó cirkál a Balatonon, elképesztő, mire képes

Robotpilóta vezeti, alig 75 cm hosszú, és akár több napot, sőt később egy teljes szezont is a vízen tud tölteni. Egy játék motorcsónakból fejlesztették az idokep.hu meteorológusai. Aki el akarná lopni, pórul jár, mert szuper felvételeket is készít, melyeket azonnal továbbít a megfelelő helyekre.

Soha nem látott felvételek készülhetnek a balatoni viharokról egy kis vízi drón, pontosabban egy drónhajó segítségével, melyet magyar szakemberek fejlesztettek ki. Áprilisban lett kész a prototípus, és azóta is folyamatosan dolgoznak rajta.

Fotó: Időkép

70 centis kis csodaként indult

Ha drónokról esik szó, a legtöbben zümmögő és pillanatok alatt a levegőbe emelkedő kis szerkezetekre gondolnak, ám ezúttal ez csak részben igaz.

Fotó: Időkép

A drónhajó mindenféle emberi irányítás nélkül is képes a legösszetettebb útvonalak követésére.

„Valójában egy játék motorcsónakot alakítottunk át és szereltünk fel különféle érzékelőkkel. Az eredetileg 70 cm hosszú és érzékelők nélkül 1,5 kilós csónakot áprilisban bocsátottuk vízre a Balatonon. A mostani átalakítás után már a szélessége is nagyjából 70 cm, és egy picivel hosszabb is lett” – mondja a Ripost7-nek Nagy Gergely, az idokep.hu nemzetközi kapcsolatokért és kutatás-fejlesztésért felelős igazgatója.

Robotpilóta irányítja, át tudja szelni a Balatont

Az volt a cél, hogy a Balatonról, később pedig más vizekről is minél több információt, képet, videót szerezzenek be.

„A kis csónakot most továbbfejlesztettük, immár egy háromtörzsű óriás lett belőle. Mindenféle emberi beavatkozás nélkül képes megtenni a legösszetettebb útvonalakat. Borulás nélkül átszeli keresztben a Balatont, de ha kell, hosszában is, egyetlen feltöltéssel” – árulja el Nagy Gergely.

Soha nem látott fotók készülhetnek a Balatonról

Jelenleg egy háromdimenziós kamera van rajta, de később egy 360 fokos gömb­panorámás kamerát is kap, amely a virtuális valóság bemutatására is képes, vagyis soha nem látott fényképek és videók készülhetnek a magyar tengerről.

Fotó: Időkép

Majdnem minden meteorológiai szenzor számát kétszeresére emelték, a szélirányt és a szélsebességet pedig egy olyan szerkezet érzékeli, amely a repülőgépeken is megtalálható. Vízhőmérőből még csak egy van a hajón, de ez saját fejlesztésük. A hullámok magasságát pedig a robotpilóta beépített, szuperprecíz gyorsulásmérő szenzoraiból lehet majd kiszámolni.

Meteorológiai méréseket is végez

A kis motorcsónak megméri a strandok vízhőmérsékletét, közben kikerüli a mólókat és egyéb akadályokat. Másodpercenként mintavételezi a légnyomást, hőmérsékletet és páratartalmat, sőt, még a szelet és az áramlatokat is. Viharban megméri a hullámok magasságát, Tihanynál feltérképezi az örvényeket. Várhatóan augusztustól több strand vizének hőfokát is mérni fogja, de egyelőre a technikai fejlesztések foglalták le a csapatot.

Fotó: Időkép

Nagy Gergely elmondása szerint most még 1–3 naponta ki kell venni a vízből, hogy tölteni lehessen az akkumulátorait, de később akár egy teljes szezont is a vízen tölthet. A hajó májustól októberig szigorú sebességkorlátozásokat tart be a parttól 500 méteren belül, de fejlett lézeres akadályérzékelőkkel is felszerelték, nehogy hajónak vagy embernek ütközzön. 40 méteren belül képes befogni a váratlan akadályokat, és 1-2 másodpercen belül lelassít, kikerüli azt, majd folytatja útját.

Egy kisrepülő is tartozik hozzá

A motorcsónakhoz tartozik egy repülőgép is, amelynek nincs külön hajtóműve. A repülő két-három méter magasan követi a motorcsónakot, így olyan légköri adatokat, jellemzőket rögzíthet, melyre a vízen nincs lehetőség.

Bizonyára hatalmas élmény lesz a fürdőzők vagy a csónakázók számára is, ha egy mindenféle kütyüvel ellátott kis motorcsónakot pillantanak meg a Balatonon, amely fölött még egy repülőgép is halad majd…

A drónhajó sem lemerülni, sem elmerülni nem tud, ráadásul egészen különleges szerkezet gondoskodik arról, hogy lopásbiztos legyen. Mindezekről és további érdekességekről olvashatsz a Ripost7 hetilap július 6-án megjelent legújabb számában. Keresd az újságárusoknál!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Haalandot keresik, Ancelotti szemöldöke legyőzte Guardiolát - mutatjuk a legjobb BL-negyeddöntős mémeket

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget

vg.hu

Navracsics megmutatta a vonalat, ami ketté tépte Magyarországot

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

vg.hu

Kétmilliárdból újul meg a Hévíz-Balaton repülőtér

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Egyáltalán nem a vízkő a mosógép legnagyobb ellensége, hanem ez

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

INSIDER

Hátborzongató, ami a tragédiák sújtotta óbudai ház lakóival történt: Tóth Veráék azonnal elköltöztek

INSIDER

Csekkold le most, hogy be vagy-e jelentve!

INSIDER

Meddig tart még ki a rossz idő? Pokoli híreink vannak a következő napokra