Létrehozva: 2019.11.18.

Horrorbaleset történt, a nézők előtt zuhant mélybe a magyar artista

A 19 éves artistát súlyos sérülésekkel vitték kórházba a vajdahunyadi cirkuszból.

Előadás közben lezuhant és súlyosan megsebesült egy budapesti cirkusz artistája az erdélyi Vajdahunyadon – közölte hétfői számában a Krónika napilap.

A szombat délután történt cirkuszi balesetről több Hunyad megyei portál is telefonnal készített felvételt közölt. Ezeken az látszik, hogy az artistanő beül egy hevederbe, melynek egyik végét korábban egy kötélhez rögzítették. Miután mintegy négy méteres magasságba emelték, és az artista épp elkezdte volna a mutatványát, a textilgyűrű elvált a kötéltől, és az akrobata a mélybe zuhant.

Az Agerpres hírügynökség híradása szerint a 19 éves nőt azonnal a helyi kórházba szállították, ahol meg is műtötték. Mindkét karja és az egyik lába is eltört. A kórház szóvivője szerint állapota jó, de bent kell maradnia.

A Hunyad megyei rendőrkapitányság szóvivője közölte: gondatlanságból elkövetett testi sértés miatt indítottak vizsgálatot az eset kapcsán – írja az MTI.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Óriási meglepetés: nem lesz ott a foci-Eb-n a korábbi győztes

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

„Tíz százalék esélyt adtak Petinek a túlélésre” - köhögött, majd mindkét lábát amputálni kellett

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

Mentőhelikoptert riasztottak: gyerekeket szállító kisbusz karambolozott - videó

INSIDER

84 ezret fizetett a 4 ezres ebédért - keresik a szigetszentmiklósi étterem pórul járt vendégét

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin

INSIDER

Kiadták a figyelmeztetést: folytatódik a viharos szél, mutatjuk hol lesz a legdurvább