Létrehozva: 2021.02.19.

Jó hír jött: így áll az egészségügyi dolgozók átoltottsága a Honvédkórházban

A koronavírus miatt hiányzások száma drasztikusan csökkent, sőt szinte nulla bizonyos osztályokon.

Bőven 90 százalék felett van az egészségügyi dolgozók átoltottsága a Magyar Honvédség Egészségügyi Központban, így a koronavírus miatt hiányzások száma drasztikusan csökkent, sőt szinte nulla bizonyos osztályokon – nyilatkozta Wikonkál Norbert Miklós, a Honvédkórház főigazgatója pénteken a közmédiának.

Fotó: AFP

A főigazgató nagyon nagy segítségnek nevezte, hogy az oltás miatt mindenkit be tudnak osztani a megfelelő munkára, amire szükség is van, hiszen elkezdődött a harmadik hullám.

Jelezte azt is, hogy már az oltási terv szerint második, harmadik ütembe sorolt idős civileket oltják az intézményben, és rengetegen érkeznek hozzájuk.

Hozzátette, a kórházban Szputnyik és Pfizer-vakcinát használnak; a következő három napban 1100 orosz és több mint 2000 Pfizer-vakcinával oltanak majd – írja az MTI.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

origo.hu

Felesége nélkül utazott el a Házasság első látásra sztárja

borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

ripost.hu

Ha még ettél finomat: Töltött bundás kenyér az új kedvenc

mandiner.hu

Nahát, egy merő örömhír ez a TISZA-lista – nagyon köszönjük, Magyar Péter úr!

origo.hu

Felismerhetetlenre csúfította magát Margot Robbie

mindmegette.hu

Mit főzz hétvégén? Ötletek a vasárnapi családi ebédhez

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Ilyet még nem láttál, durva meglepetést tartogat az időjárás

INSIDER

Hol a legolcsóbbak a laktóz- és gluténmentes termékek a hétvégén? Az Árfigyelő segített megtalálni a legjobb árakat!

INSIDER

Megküzdött a fogyásáért Eszter: "Ez a százegyedik életmódváltásom"

INSIDER

„Minden esése emlékeztet minket arra, hogy fogy az időnk" – Alig merik kivinni az udvarra szülei az izomsorvadásos Ádint