Létrehozva: 2020.03.04.

Ezért csodálják a magyar szupernagyit

Kenterbe veri a fiatalokat jógában a 66 éves Ertl Marika. A szupernagyi jelentős sportmúlt nélkül, hat éve kezdett komolyan jógázni, és azóta hihetetlen eredményeket ért el, s nem mellesleg 13 kilótól is megszabadult.

A diósdi jógastúdióban, ahová jár, felnéznek rá a többiek: ő az, aki minden héten ott van a jógaórákon és kenterbe veri a nála 20-30 évvel fiatalabbakat is. Pedig Marikának nincs jelentős sportmúltja, sikerét a kitartó és rendszeres gyakorlásnak köszönheti.

Fotó: Ertl Marika

„Versenyszerűen nem sportoltam, de a gyerekeim mellett eljártam aerobicozni, úszni, mindig is jó kondiban voltam. A jógába 58 évesen kóstoltam bele, de rendszeresen hat éve gyakorlom„ – árulta el Marika.

„Amikor kezdtem, egyáltalán nem éreztem magam rugalmasnak, ráadásul túlsúlyom volt. Lépésről lépésre haladtam előre, apránként. Hetente egy alkalommal járok, és végigcsinálom a másfél órás foglalkozást. A csoportban én vagyok a legidősebb, de előfordul, hogy több gyakorlatot meg tudok csinálni, mint a negyvenesek. Nem csinálok mindent tökéletesen, de nagyon büszke vagyok arra, hogy ami régebben nehezen ment, most nem okoz gondot. Sokkal jobban érzem magam, mint hat éve!”

Fotó: Ertl Marika

A rendszeres gyakorlás nemcsak a rugalmasságot hozta meg Marikának, tíz kilót fogyott is.

„Az a jó, hogy a jógánál nem számítanak a kilók. Nyolcvanhat voltam, amikor elkezdtem. Két éve kiderült, hogy cukorbeteg vagyok, és elkezdtem tudatosan odafigyelni az étkezésre, ennek az eredménye, hogy tíz kilót leadtam, és szeretnék még tízzel kevesebb lenni„ – tette hozzá. „Emellett odafigyelek, hogy naponta legalább 3 liter vizet igyak, és megtegyek ötezer lépést.”

A szupernagyira családja is nagyon büszke: lánya és unokája kifejezetten örül a nagymama hobbijának, és abban bíznak, hogy fittségének köszönhetően még sokáig velük lesz.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

magyarnemzet.hu

Embert ügyvédjéről, Magyar Pétert Bárándy Péterről...

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

magyarnemzet.hu

Itt a vége? Letartóztatták a korrupt borsodi polgármestert

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

Mentőhelikoptert riasztottak: gyerekeket szállító kisbusz karambolozott - videó

INSIDER

84 ezret fizetett a 4 ezres ebédért - keresik a szigetszentmiklósi étterem pórul járt vendégét

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin

INSIDER

Kiadták a figyelmeztetést: folytatódik a viharos szél, mutatjuk hol lesz a legdurvább