Létrehozva: 2020.12.23.

Elkészült a mobilalkalmazás, élen járunk a vakcinaútlevél fejlesztésében

A magyar állampolgárok egy mobilalkalmazás-rendszerrel igazolhatják Covid-védettségüket.

Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térrel (EESZT) együttműködve mobilalkalmazás-rendszert alakított ki, amellyel a magyar állampolgárok az EESZT-ben tárolt információk alapján igazolni tudják Covid-védettségüket – számolt be róla a Magyar Nemzet.

Szabó Bálint, az Országos Kórház-főigazgatóság ágazati és intézményi informatikáért felelős főigazgató-helyettese a lapnak elmondta, a jövőben egyre több helyen igazolniuk kell majd az embereknek a koronavírus elleni védettségüket:

„Azt érzékeljük, hogy a világban egyre nagyobb igény van arra, hogy az állampolgárok igazolni tudják a koronavírus-védettségüket annak érdekében, hogy nagyobb biztonsággal mozoghassanak szabadon, illetve olyan környezetben is igénybe tudjanak venni szolgáltatásokat, ahol sok ember megfordul, vagyis ahol fokozottan fennáll a veszélye egy esetleges fertőzésnek” – mondta Szabó Bálint, aki elmondta, akár a jövőben akár fodrászhoz is csak úgy tudunk menni, ha védettek vagyunk.

Fotó
MTI/AP/Hans Pennink

Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térrel együttműködve mobilalkalmazás-rendszert alakított ki, amellyel a magyar állampolgárok okostelefonjuk segítségével az EESZT-ben tárolt információk alapján igazolni tudják Covid-védettségüket.

„Az alkalmazás két mobilapplikációból áll, az egyik maga a Covid-útlevél, a másik pedig az ellenőrző alkalmazás, amellyel igazolhatóvá válik adott állampolgár Covid-védettsége az elmúlt 14 napban végzett koronavírus-tesztek eredménye, valamint a kapott védőoltások alapján” – mondta Szabó Bálint.

A lap kiemeli, nemcsak az alkalmazás miatt járunk előrébb a többi országnál, de már maga a központi informatikai egészségügyi rendszerünk is egyedülálló, ahol minden egészségügyi és koronavírussal kapcsolatos fontos információ megtalálható.

Az alkalmazásrendszer már elkészült, és amint átesett a megfelelő vizsgálatokon, minden magyar állampolgár számára elérhetővé válik.

  Az alkalmazás működése Az alkalmazás – adatvédelmi szempontból megfelelő módon – azonosítja az állampolgárt (például az összerendelési nyilvántartásban szereplő adataival, a TAJ azonosító számával, de szükség esetén az adatbiztonság a Központi Azonosítási Ügynök szolgáltatásaival tovább fokozható). Ha megtörtént az azonosítás, az alkalmazás az elmúlt időszakban detektált fertőzéssel kapcsolatos információkból, az elvégzett koronavírus-tesztek eredményeiből, valamint a kapott védőoltások alapján kiadja a Covid elleni védettségről szóló igazolást. Ezután az eredmények egyszerűen olvasható módon és egy biztonságos (hiteles aláírást és időpecsétet tartalmazó) QR-kódban összegezve is megjelennek, hogy az ellenőrzést kérő személy ellenőrizhesse az információk hitelességét. A Covid-útlevél használható lakossági vagy külföldi felhasználás esetén is, hogy a szolgáltatásokat végzők (például fodrászok, reptéri check-in személyzet, mozijegyet ellenőrző személyzet stb.) a QR-kód beolvasásával egyszerű visszajelzést kapjanak a Covid-útlevélbirtokos koronavírus-védettségéről.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

A megbüntetett Alonso csapata óvást nyújtott be, kizárhatják a Ferrarit

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

travelo.hu

Hamarosan ennél az elbűvölő olasz tónál is fizetnünk kell, ha látni akarjuk

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

„Minden esése emlékeztet minket arra, hogy fogy az időnk" – Alig merik kivinni az udvarra szülei az izomsorvadásos Ádint

INSIDER

Ezt nem hiszed el: emberi ürülékkel és konyhai szeméttel repül a magyar légitársaság gépe

INSIDER

Rekordgyorsasággal összegyűjtötte a budapestiek ajánlásait Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Menczer Tamás: Néhány óra alatt összegyűlt a 20 ezer aláírás az EP-választásokhoz