Létrehozva: 2021.10.12.

Elképesztő, mire képesek az állatok – ez a kutya még ezt is túlélte

Bobby, az amerikai buldog hihetetlen hősiességgel tűrte a megpróbáltatásokat.

Bobby, az amerikai buldog és gazdája Simon egy átlagosnak induló napon sétálni mentek egy folyó partjára. Egy ideig minden rendben volt, de egyszer csak megtörtént a baj, Bobby hirtelen a folyóba esett.

Az ex-katona Simon elmondta, hogy : „Bobby nyugodtan ment mellettem, még a víz közelében sem volt, de nem sokkal később, egyszer csak azt láttam, hogy a kutyám hirtelen eltűnt. Nem tudtam másra gondolni, csak arra, hogy a folyóba esett. Ránéztem a vízre és csak a hömpölygő köveket láttam, tudtam, hogy nagy a baj.”

A kutya kétségbeesett gazdája azonban nem adta fel, mindenhol keresni kezdte Bobbyt. Mindvégig hitt abban, hogy életben van házi kedvence.

Képünk illusztráció (Fotó: Pixabay)

És végül igaza lett. Eltűnése után hat nappal, másfél mérfölddel arrébb ugyanabból a folyóból a farmer, Nick Fecitt kihúzta a vízből Bobbyt. A kutyának szerencsére semmi baja nem lett. Csodával határos módon élte túl a balesetet. Senki nem érti, hogy bírta ki ennyi ideig étlen-szomjan a hideg vízben az eb.

Gazdája legnagyobb örömére végül újra együtt lehetett Simon imádott kutyusával. Extra érdekesség, hogy a kutyát épp Simon szülinapján találták meg, így tényleg volt oka az ünneplésre a férfinek.

A szerencsés megmenekülésről a Mirror számolt be.

origo.hu

Fordulat jön a háborúban Putyin miatt

borsonline.hu

Fergeteges gólyahír: megszületett kedvenc színésznőnk kisbabája

hirtv.hu

Reagált a rendőrség Magyar Péterék internet blokkolásos sztorijára

ripost.hu

Kijött a nagy korkülönbség? Titokban szakított az újabb sztárpár

hirtv.hu

Messzire küldte Zelenszkij az ukrán fegyveres erők volt parancsnokát

origo.hu

Megrázó dolgok derültek ki Várkonyi András lányának haláláról

mindmegette.hu

Ezzel a magyaros menüvel várják Budapesten Hszi Csin-pinget, a kínai elnököt

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

Szívrohamot kapott a magyar kézilabdázó, híreket kaptunk az állapotáról

ripost.hu

Autósok százai buknak meg ezen a KRESZ-teszten, pedig alap lenne tudni!

ripost.hu

Bejelentették az új, lecsökkentett üzemanyagárakat - mától érvényes

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Kenyeret és sót csipegetett a kínai elnök Budapesten, de miért?

INSIDER

Töltött káposztával vártuk a kínai elnököt Budapesten, ez volt a menü Orbán Viktor díszvacsoráján

INSIDER

Magyar Péter nőellenes kirohanásai egyre durvábbak, mutatjuk az eddigi listát

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Jön az eperszezon: itt van minden, amit tudni érdemes a magyar szamócáról

INSIDER

Borult napok elé nézünk: hatalmas fordulatokat fog hozni az időjárás

INSIDER

Részegen buszt lopott, majd az árokba borult egy férfi: semmire sem emlékszik

INSIDER

Tragédia Szalántán: szerelmespár halt szörnyet a balesetben