INSIDER

Elképesztő: hatéves kisfiát ültette a volán mögé a magyar édesapa

A férfi ellen a Kiskőrösi Járási Ügyészség indított eljárást.
  • Szerző: Ripost

Elsőként március 26-án délután egy Bács-Kiskun megyei község külterületén, egy összekötő úton egy automata váltós személyautó vezetését átengedte a hatéves fia részére, aki a koránál fogva alkalmatlan a járművezetésre.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

Majd nem sokkal később, április 2-án délután ismét megengedte a fiának, hogy autót vezessen. Ekkor ugyanúgy egy automata váltós kocsit vezetett a fiatalkorú, aki a két út során mintegy 1,8 km hosszú szakaszon vezette az autókat, eközben a vádlott mellette az „anyósülésen” ült.

Fotó: Ügyészség

Sőt az apa ennél is tovább ment, kisfia vezetését a közösségi oldalán élőben közvetíttet, amit az ügyészség oldalán nézhettek meg.

A férfi felelőtlen viselkedésével a nevelési kötelességeit súlyosan megszegve veszélyeztette a fia testi és erkölcsi fejlődését.

A szabadlábon védekező vádlottat a járási ügyészség folytatólagosan elkövetett járművezetés tiltott átengedésének vétségén kívül kiskorú veszélyeztetésének bűntettével is vádolja.

Az ügyész felfüggesztett börtön és közúti járművezetéstől eltiltás kiszabását indítványozta a vádlottal szemben, akinek a bűnösségéről a Kiskőrösi Járásbíróság fog dönteni.

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?