INSIDER

Dunai hajótragédia: kiderült, mi lesz az ukrán kapitánnyal

Az ügyészség szerint továbbra is indokolt, hogy Jurij C. előzetes letartóztatásban legyen.
  • Szerző: Ripost

Az ügyészség azt indítványozza, hogy maradjon letartóztatásban a május végi dunai hajóbaleset okozásával gyanúsított szállodahajó-kapitány.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

A Fővárosi Főügyészség keddi közleményében azt írta: a Budapesti VI. és VII. kerületi Ügyészség azt indítványozta, hogy a bíróság további három hónappal – november 30-áig – hosszabbítsa meg Jurij C. gyanúsított letartóztatásának határidejét.

Az indítvány szerint az eljárásban a terhelt jelenlétének biztosítása, valamint a bizonyítás megnehezítésének vagy meghiúsításának megakadályozása érdekében továbbra is indokolt a legsúlyosabb kényszerintézkedés fenntartása.

A Hableány sétahajó május 29-én süllyedt el Budapesten, a Margit híd közelében, miután összeütközött a Viking Sigyn szállodahajóval. A Hableányon 35-en utaztak, 33 dél-koreai turista és a kéttagú magyar személyzet. Hét koreait sikerült kimenteni, és azóta huszonhét holttestet találtak meg, egy áldozat azóta sem került elő.

A Viking Sigyn kapitányát június 1-jén már egyszer letartóztatták vízi közlekedés halálos tömegszerencsétlenséget okozó gondatlan veszélyeztetésének gyanúja miatt. Akkor a bíróság lehetővé tette azt is, hogy 15 millió forint óvadék ellenében Budapest területén bűnügyi felügyelet alá kerüljön, nyomkövető eszköz alkalmazásával. Az óvadékról szóló döntés június 12-én lett jogerős, a kapitány másnap – miután letette az óvadékot – bűnügyi felügyelet alá került.

A legfőbb ügyész ezután a Kúriához fordult, amely elvi jellegű határozatában kimondta: törvénysértő volt az alsóbb fokú bíróságok döntése, hogy óvadékot engedélyeztek a hajóskapitány ügyében, mert nem álltak fenn a feltételei a bűnügyi felügyelet elrendelésének és így az óvadéknak.

Július 31-én – miután segítségnyújtás 35 rendbeli elmulasztásával is meggyanúsították – a bíróság ismét elrendelte az ukrán kapitány letartóztatását.